Nicolas Sarkozy új európai szerződést szorgalmaz

  • Nicolas Sarkozy új európai szerződést szorgalmaz a Nagy-Britannia Európai Unióból való távozását eredményező népszavazást követően.
  • A volt francia államfő ebben garantálná a külső határok ellenőrzésének megerősítését és az Európai Unió bővítési folyamatának leállítását is előírná.

Nicolas Sarkozy volt francia államfő olyan új európai szerződést szorgalmazott pénteken a Nagy-Britannia Európai Unióból való távozását (Brexit) eredményező népszavazást követően, amely többek között a külső határok ellenőrzésének megerősítését és az Európai Unió bővítési folyamatának leállítását is előírná.

„A brit nép választott és a józan ész azt diktálja, hogy kimondjuk, az elutasításnak ezt az érzését sok francia és sok más európai is osztja. Amit kimondott a brit nép, azt más népek is kimondhatják Európában. Nem tehetjük meg, hogy ezt nem vesszük tudomásul” – fogalmazott a volt köztársasági elnök.

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak elnöke az Európai Unió „hatalmas válságáról” beszélt és „sürgősnek” nevezte az Európai Unió „alapvető újraalapítását” egy új szerződéssel.

„Európának a britek nélkül is működnie kell, és egyébként van időnk átgondolni a viszonyunkat a szomszédos országgal” – hangsúlyozta Nicolas Sarkozy, aki szerint a 27-ek Európája nem működhet többet a korábbi módon.

A volt elnök ezért azt kérte, hogy az európai állam- és kormányfők döntsenek olyan új európai szerződés kidolgozásáról, amely „megmutatná a kontinens népeinek, hogy Európa eltökélt abban, hogy a sorsát kézbe veszi”.

Nicolas Sarkozy öt pillért javasolt az új szerződéshez: Európa külső határai ellenőrzésének megerősítését, az eurózóna gazdasági kormányának beindítását, az EU kompetenciáinak mintegy tíz stratégiai pontban való meghatározását és a korábbiaknál jobb intézményi működést. A volt elnök szerint „Európa bővítésének folyamatát pedig egyértelműen le kell állítani egy újabb döntésig, mert Törökországnak nincs helye” az EU-ban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »