A kormánypártok bíznak Kaliňákban

A mai háromórás koalíciós tárgyalást követően Robert Fico miniszterelnök felolvasta a négy kormánypárt közös nyilatkozatát, melyben kiállnak Robert Kaliňák belügyminiszter mellett.

„A belügyminiszter olyan dokumentumokat mutatott be a Koalíciós Tanácson, amelyek cáfolják az ellenzék által felhozott vádakat. Robert Kaliňák tájékoztatta a Koalíciós Tanácsot, hogy a dokumentumokat ma a média és a nyilvánosság elé tárja” – mondta Fico a belügyminiszter készülő sajtótájékoztatójának margójára.

A miniszterelnök szerint a Koalíciós Tanács elvárja, hogy a büntetőeljárásban eljáró szervek gyorsított módon és következetesen megvizsgálják a Bašternák-ügyben felmerült ÁFA-csalási gyanút és hogy az eredményekről részletesen tájékoztatást adnak.

A koalíció komoly aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az egyik SaS-es képviselő kereskedelmi bankban dolgozó asszisztense megsértette a banktitkot és olyan információkat nyújtott az ellenzéknek és a médiának, amelyek durván torzítanak és magas állami tisztviselők politikai lejáratására használják.

A Koalíciós Tanács a kedden kezdődő parlamenti ülésszakkal is foglalkozott. „Koordináltuk a kormánypártok fellépését. Mivel kevés programpont van, ezért egy hét alatt be is fejeződhet az ülése” – mondta Fico.

Bumm.sk / TASR

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »