Menyhárt József lett a Magyar Közösség Pártjának új elnöke

Menyhárt Józsefet választották a Magyar Közösség Pártja új elnökének a felvidéki magyar párt tisztújító kongresszusán szombaton, Érsekújvárban.

Menyhárt Józsefet, a párt dunaszerdahelyi járási elnökét –   akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött – 180 igen szavazattal 16 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

A párt elnöki posztjára eredetileg négy személyt jelöltek a párt járási szervezetei, Berényi József volt pártelnököt, Bárdos Gyula korábbi OT- elnököt, Őry Péter önkormányzati alelnököt és Menyhárt Józsefet. Közülük ketten – Berényi József és Bárdos Gyula – nem fogadták el a jelölést, Őry Péter pedig a kongresszuson lépett vissza.

Menyhárt József a megválasztása után megköszönte a küldöttek által kinyilvánított bizalmat  és Berényi József volt elnök korábbi munkáját. A rá váró feladatok kapcsán Vörösmartyt idézte: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért.”

Őry Péter – akit a párt második legfontosabb posztjára az Országos Elnökség (OT) élére is jelöltek – a pártelnöki jelölésről való lemondását a személyes vetélkedés elkerülésének fontosságával indokolta. „Azt gondolom, hogy a mai nap tőlem is megkövetel egy dolgot, mégpedig azt, hogy egyetlen  apró porszeme se maradjon az MKP életében az egymással  való vetélkedés rossz hatásának” – fogalmazott.

A tisztújító kongresszuson délután a küldöttek megválasztják a párt új alelnökeit, döntenek az elnökség és az OT-elnök a személyéről is. Ez utóbbi tisztség elnyeréséért ketten indulnak, Őry Péter és Forró Krisztián, a párt galántai járási elnöke. Az eredményeket a tervek szerint késő délután ismertetik.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »