Bizalmi szavazást rendelt el az EMNP elnöksége több szervezeténél

Bizalmi szavazást rendelt el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége a párt minden olyan szervezeténél, amelyik rosszabb eredményt ért el a vasárnap tartott választásokon mint négy évvel ezelőtt – közölte az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében az EMNP.

Az elnökség döntése értelmében a következő négy hétben kell minden olyan településen és megyében kielemezni a helyi kampányt és eredményeket, majd bizalmi szavazást tartani, ahol a párt jelöltjei elindultak és kevesebb mandátumot vagy kevesebb szavazatot szereztek, mint négy évvel ezelőtt.

„Amennyiben a helyi, megyei elnök, illetve elnökség ezen a megmérettetésen elbukik, az illető szervezetekben kötelező módon tisztújítást kell tartani” – áll az EMNP közleményében.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »