Félnek a keresztények, több védelmet akarnak

A nigériai keresztények szervezete azzal a követeléssel fordult szombaton a hatóságokhoz, hogy tegyenek többet a többségében muzulmánok lakta északi országrészben a keresztények védelmében, miután két nappal korábban ismeretlenek megkéseltek egy nőt, mert állítólag meggyalázta Mohamed prófétát.

Nigéria 170 millió lakosának csaknem fele-fele részben oszlik a déli országrészben többséget alkotó keresztényekre, illetve a főleg északon élő muzulmánokra. Összességében a két vallás hívei békében élnek egymással, de északon az utóbbi időben megszaporodtak a vallási indíttatású gyilkosságok. Különösen azóta, hogy a Boko Haram elnevezésű szervezet immár hét éve tartó terrorcselekményeiben mintegy húszezer ember vesztette életét. Kano lakosságát például folyamatosan rettegésben tartják az öngyilkos merénylők.

A Boko Haram ugyanis felesküdött az iraki és szíriai Iszlám Államra, és ugyanolyan berendezkedésű országot akar magának Nigériában. A szervezet célja a saría radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken is, ezért a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát.

Nem tudni, hogy a legutóbbi gyilkosság elkövetői a szervezet tagjai voltak-e, de a hatóságok szerint az említett viszonyok miatt könnyen fajulhatnak véres cselekményekké a mindennapi vallási ellentétek a lakosság körében.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »