Visszatért Irakba a Szlovákia által befogadott keresztények egy része

Visszatért Irakba azoknak az asszír keresztényeknek egy része, akiket Szlovákia tavaly önként fogadott be – jelentette a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség saját információkra hivatkozva kedden.

A Szlovákia által befogadott mintegy 150 iraki közül eddig több mint húsz tért vissza hazájába önszántából. A szlovák hírügynökség szerint a hazatérők távozásukat a befogadó országban tapasztalt kulturális különbségekkel indokolták, illetve honvágyuk volt. A hazatérők között teljes családok is voltak.

Szlovákia tavaly decemberben fogadott be mintegy 25, Moszul környékéről való iraki családot, összességében mintegy 150 asszír keresztényt. Az irakiakat először a kelet-szlovákiai Homonnán (Humenné) lévő menekülttáborba vitték, majd a három hónapig tartó integrációs folyamat után Nyitrán és környékén helyezték el őket.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »