Gyárak államosítását rendelte el Maduro elnök Venezuelában

  • Termelésüket gazdasági okokból leállító gyárak államosítását és gyártulajdonosok bebörtönzését rendelte el az elnök.
  • Nicolás Maduro az országban tomboló gazdasági válságot „külső agresszióra” vezeti vissza.
  • „Venezuela egy bomba, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat” – mondta Henrique Capriles ellenzéki vezető.

Termelésüket gazdasági okokból leállító gyárak államosítását és gyártulajdonosok bebörtönzését rendelte el Nicolás Maduro venezuelai elnök.

Maduro azzal magyarázta a helyi idő szerint szombaton, pártja hívei előtt bejelentett intézkedést, hogy a szóban forgó vállalatokat „a burzsoázia megbénította”, a vállalkozók pedig „szabotálják a gazdaság működését”. Mindent meg kell tenni a termelés újraindítása érdekében – hangoztatta, az országban tomboló gazdasági válságot „külső agresszióra” vezetve vissza.

Maduro ezenkívül hadgyakorlatokra adott utasítást, „külső fenyegetésre” hivatkozva.

Venezuelában súlyos élelmiszer- és energiaválság van, és feszült a politikai légkör a tavaly decemberi parlamenti választások óta, amelyeken a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű ellenzéki pártkoalíció többséget szerzett a törvényhozásban, a Nicolás Maduro vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) pedig 17 év után először kisebbségbe került.

Maduro pénteken belső, illetve az Egyesült Államokból kiinduló „gazdasági puccskísérletre” hivatkozva elrendelte a január közepe óta érvényben lévő gazdasági szükségállapot meghosszabbítását újabb hatvan nappal. A szükségállapot feljogosítja az elnököt arra, hogy beleavatkozzon a venezuelai vállalatok ügyeibe, illetve valuta- és árkorlátozást vezessen be.

A jobboldali ellenzék szombaton arra figyelmeztetett, hogy Venezuelában „robbanásveszélyes” a helyzet a társadalomban terjedő elégedetlenség miatt, és ha meghiúsul a Maduro leváltásáról szóló népszavazási kezdeményezésük, annak „kiszámíthatatlan következményei” lehetnek. „Ha elzárják a demokratikus utat, nem tudjuk, mi fog történni”. „Venezuela egy bomba, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat” – mondta Henrique Capriles ellenzéki vezető egy tüntetésen.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »