Nagy adócsalást lepleztek le Szlovákiában

Szlovákia történetének második legnagyobb adócsalását sikerült felgöngyölítenie a rendőrség és pénzügyőrség közös egységének, az úgynevezett adókobrának, írja az Új Szó.

A kár összesítve elérte a 23,7 millió eurót. Az akcióról közös sajtótájékoztatón nyilatkozott Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány és František Imrecze, a Pénzügyi Hatóság (FS) igazgatója, akiről az elmúlt napokban egy névtelen levél feladója – az FS egyik egy volt alkalmazottja – azt állította, fedezhette Ladislav Bašternák adócsalási ügyét. Imrecze ezeket az információkat tagadta, tegnap csupán a nagy adócsalásról volt hajlandó nyilatkozni.

A szóban forgó bűnbanda tevékenységét 2013-tól figyelte a rendőrség a Čičikov fedőnevű akció keretén belül. Érdekesség, hogy a banda épp ebben az évben hagyott fel a bűnözéssel, amelyet a nyomozás eddigi ismeretei szerint 2010-től folytatott. Az adókobra így visszamenőleg vizsgálódott, korábbi években leadott adóbevallásokat ellenőriztek. A tettesek nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon, Csehországban és Szerbiában is számos fiktív vagy részben fiktív üzletet bonyolítottak le, az esetek többségében talajcsempével és sírkővel üzleteltek.

Az adókobra 182 ellenőrrel és 162 rendőrrel együttműködve összesen 133 adóellenőrzést végzett el, s kiderítette, hogy az illetéktelen adó-isszaigénylés elérte a 23,7 millió eurót, ebből csupán valamivel több mint 8 milliót sikerült megmenteni.

Az ügynek tíz gyanúsítottja van, öt személynél vizsgálati fogság elrendelését kérvényezte a rendőrség. Mint kiderült, a Čičikovügy szoros összefüggésben van egy korábbi, 2012-ben lebonyolított, Kő fedőnevű akcióval, a most letartóztatott tettesek egy része ugyanis egy másik bűnbandának is segített az adócsalások lebonyolításában. A két akció során összesítve 76 millió eurós kárt jegyeztek fel a nyomozók.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »