Németország komolyabban megerősítené Kelet-Európát

  • Németország nagyobb részt vállalhat a NATO jelenlétének megerősítésében az észak-atlanti szövetség keleti határvidékén.
  • Angela Merkel a lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után elmondta: van lehetőség arra, hogy Németország nagyobb hozzájárulást adjon a NATO kelet-európai jelenlétének erősítéséhez.
  • Németország várhatóan egy század katonával vesz majd részt egy többnemzetiségű, Litvánia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításában.

Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Maris Kucinskis lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: van lehetőség arra, hogy Németország nagyobb hozzájárulást adjon a NATO kelet-európai jelenlétének erősítéséhez az észak-atlanti szövetség legutóbbi, walesi csúcstalálkozóján hozott döntésekhez képest.

A kormány azt vizsgálja, hogy miként lehetne Litvániában kiterjeszteni a német szerepvállalást – mondta a kancellár. Hozzátette, hogy az ügyben a NATO nyári varsói csúcstalálkozóján hozhatnak döntést. Hangsúlyozta, hogy csak a NATO-Oroszország Alapító Okiratnak megfelelő lépéseket szabad tenni, és mindig fenn kell tartani a párbeszéd lehetőségét Moszkvával.

Előzőleg a védelmi minisztérium szóvivője megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amely szerint Németország várhatóan egy század katonával – 150-200 fővel – vesz majd részt egy többnemzetiségű, Litvánia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításában.

A beszámolók szerint a dandár német vezetéssel működhet majd. Németország szerepvállalását Barack Obama amerikai elnök kérte, és Angela Merkel a hétfőn Hannoverben tartott amerikai-német-brit-francia-olasz csúcstalálkozón jelezte, hogy Németország kész teljesíteni a kérést.

A NATO a három balti államban, Romániában és Lengyelországban tervez rotációs alapon működő – nem állandóan állomásozó, hanem  időközönként változó összetételű csapatokból álló – egységeket telepíteni. Jelenlétét az Oroszországtól tartó keleti tagállamaiban azután kezdte erősíteni, hogy Oroszország 2014-ben bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet.

Az 1997-es NATO-Oroszország Alapító Okirat alapján a felek tartózkodnak attól, hogy jelentős újabb állandó katonai erőt telepítsenek a másik területével határos térségekben.

MTI

Friss hírek