Fico már jobban van

Peter Pellegrini beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes szerint Robert Fico kormányfő felépülése műtétje után jól halad, írja az Új Szó.

A politikus erről a TA3 hírtelevízióban beszélt. „Friss információim szerint a miniszterelnök állapota napról napra javul” – mondta, a műsorvezető kérdésére azonban nem akart részletekbe bocsátkozni. „Számomra az a fontos, hogy jól van. A részletekről az egészségügyi intézmény, vagy a család fog beszámolni” – tette hozzá. Pellegrini szerint nem titkolják el a miniszterelnök állapotát, a szükséges információkat nyilvánosságra hozták. A kormányzat is működőképes, mivel Fico helyettesítése el van osztva. A miniszterelnök tíz napja van a Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetében, ahol pénteken megműtötték. A Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézete közleményt adott ki, melyből kiderül, Fico továbbra is az intenzív osztályon van. „Robert Fico miniszterelnök állapota stabil. A szívműtét után az állapota jó, és jól érzi magát” – írta a közleményben Dobroslava Krajačičová, a kórház szóvivője. Azt, hogy pontosan milyen beavatkozást végeztek a miniszterelnökön, a család kérésére nem pontosította.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek