Sokan felháborodtak a liberálisok döntésén

Tekintélyes romániai civil szervezetek csütörtökön felhívásban kérték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), hogy ne Marian Munteanu egykori diákvezért jelölje bukaresti főpolgármesternek, mivel a jelölés ténye szerintük sérti a demokratikus értékeket.

A Hotnews.ro portál által idézett felhívást többek között a Közpolitikai Intézet, a Román Akadémiai Társaság és a Romani Criss roma jogvédő szervezet írta alá. Az aláírók szerint Munteanu fasiszta irányultságú eszmékkel szimpatizál, így jelölése révén olyan gondolatoknak adhat hangot, amelyek javíthatatlan károkat okozhatnak szociális, nemzetiségi és vallási szinten.

„Munteanu fasiszta irányultságú eszmékkel szimpatizált és szimpatizál, melyektől soha nem határolódott el. Ortodox fundamentalista diskurzusa nem egyeztethető össze a demokratikus, sőt az alkotmányos értékekkel sem” – áll a felhívásban. Az aláírók úgy vélték a jelölés által Románia az elszigetelődés spiráljába kerülhet.

Az Elie Wiesel Intézet is aggodalmának adott hangot Munteanu jelölése miatt. Felidézte, hogy a főpolgármester-jelölt egy szerdai interjúban arról beszélt, hogy Romániában aligha van antiszemitizmus, legfennebb xenofóbia. „Mindannyian filoszemiták vagyunk, mert keresztények vagyunk” – jelentette ki Marian Munteanu.

A Nemzeti Liberális Párt közleményben utasította vissza a vádakat. Arra kérte mindazokat, akik szélsőségességgel vádolják Marian Munteanut, hogy bizonyítsák állításaikat. A párt szerint a főpolgármester-jelölt szélsőjobboldali kötődéseiről szóló mítoszt a posztkommunista hatalom terjesztette el 1990-ben, hogy hiteltelenítse az akkori diákvezért.

A PNL azt követően jelölte ki kedden bukaresti főpolgármester-jelöltjévé Marian Munteanut, az 1990-es Egyetem-téri kommunista-ellenes tüntetések vezéralakját, hogy korábban megnevezett jelöltje, Ludovic Orban ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek