Kivizsgálásra kórházba vitték a szlovák kormányfőt

Egészségügyi kivizsgálás céljából az egyik pozsonyi kórházba, a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe (NÚSCCH) került csütörtökön Robert Fico szlovák kormányfő – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a miniszterelnök szóvivőjére hivatkozva.

Robert Ficónak az eredeti tervek szerint csütörtökön, újraválasztott miniszterelnökként első külföldi útjára, Csehországba kellett volna látogatnia. Mivel ezt az utat csütörtökön reggel váratlanul mondták le, egyértelmű, hogy a mostani orvosi kivizsgálás nem volt előre betervezve.

Az esetről a Denník N című szlovák liberális napilap honlapján saját információkra hivatkozva azt írta: a kormányfőt szívroham gyanúja miatt vizsgálják, ám a kórházba nem mentő vitte be.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »