Háromszéken közvagyon a székely zászló

A Kovászna megyei tanács határozatban foglalta be az önkormányzat hivatalos leltárába Kulcsár Terza József adományát, egy székely zászlót. Az MPP-s önkormányzati képviselő még múlt hónapi tanácsülésre érkezett egy székely zászlóval, amit a közgyűlés elnökének jóváhagyásával elhelyezett a teremben Románia, az Európai Unió és a megye hivatalos lobogója mellé.

Kulcsár Terza József ugyanakkor azt kérte, hogy tanácshatározattal fogadják el az adományt, és az kerüljön be az önkormányzat vagyonába, mert attól tart, hogy az eltűnik a teremből. Az üléstermet ugyanis közösen használja a háromszéki önkormányzat és a Kovászna megyei prefektúra.

A zászlóadományt csütörtökön egyöntetű szavazattal, a magyar és román tanácsosok támogatásával fogadták el, tájékoztatott Tamás Sándor. A tanácselnök szerint ez azért fontos, mert így a székely zászló Háromszéken közvagyonná vált, és ha véletlenül eltűnik, akkor a megye egy vagyontárgya tűnik el.

A zászlóadomány elfogadására azonnal reagált Sebastian Cucu prefektus, aki a sajtónak kifejtette: törvénytelen egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzése az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán. A kormány megbízottja elmondta: elemzik az adomány elfogadásáról szóló határozat törvényességét, és megtámadják, ha jogszerűtlennek találják. Elvileg a hivatalosan el nem ismert zászlókat nem lehet kitűzni, függetlenül attól, hogy vásárolták, adományba kapták, örökölték vagy készítették ezeket – nyilatkozta Sebastian Cucu.

Bukovinában miért szabad?

Tamás Sándor erre úgy reagált: „a zászló kérdése rendkívül fontos dolog, az több évezredes közösségszervező tárgy. Ez több mint egy vászon és egy rúd, ez egy szimbólum, egy érzés”. Hozzátette: a székely zászló esetében a kettős mérce zavaró, hiszen Bukovinában például katonai segédlettel, prefektusok, lelkészek és közméltóságok közösen húzták fel a térség zászlóját.

„Ha ott szabad, akkor szabadnak kell lennie Székelyföldön is” – jelentette ki Tamás Sándor, hangsúlyozva, hogy ugyanazok a törvények vonatkoznak mindenkire. A háromszéki politikus arra is rámutatott, hogy a román védelmi minisztériumnak van egysége, amely a Ţara Bârsei nevet viseli, ez a Brassó megyei Készenléti Felügyelőség (ISU).

„Vannak a politikában, akiket idegesít, hogy nekünk is vannak érzéseink és sok esetben úgy érzem, nem csak a székely zászlót szednék le, hanem bennünket is kiraknának Székelyföldről”, mondta Tamás Sándor.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek