Máris magyarázkodik a Híd

A pártok ritkán kommentálják a felmérések eredményeit. A Híd mégis közleményben reagált a Focus aktuális kutatására, mely alapján csökkent a párt támogatottsága. Bugárék szerint sikerült megtartaniuk választóikat, írja az Új Szó.

A Híd csütörtökön sajtóközleményt adott ki Tartja a pozícióját a Focus szerint a Híd címmel. Az írás azt sugallja, hogy a párt az SNS-szel, a Smerrel és a Sieťtyel kötött koalíciós megállapodás, és az azt követő pártelhagyások ellenére megtartotta támogatottságát.

„A Focus közvéleménykutató ügynökség márciusi eredményei alapján a Híd párt nagyságrendileg meg tudta tartani a választásokon elért eredményét, és jelenleg 5.9 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. A kutatásból az is egyértelmű, hogy a választók java része nem elégedett a választások eredményével, és hogy a jelen helyzetben nem igazán lát optimális kormányt” – olvasható a közleményben.

A Híd a választásokon a szavazatok 6,5%-át szerezte meg, a Focus 5,9%-ot mért neki – ez a statisztikai hibahatáron belüli elmozdulás. A Focus mérése ugyanakkor március 11–16. között készült, az adatrögzítés pillanatában a párt szimpatizánsainak nagy része még nem tudta, hogy Bugárék a Smerrel és az SNS-szel fognak kormányozni. Március 12-én este döntött úgy a Híd, hogy tárgyalásokat kezd a Smerrel, a Sieť 13-án hozott hasonló határozatot. Március 15-én lett végleges, hogy Smer–SNS–Híd–Sieť koalíció alakul, 16-án jelentették be a posztok elosztásának arányát.

Azóta a pártból kilépett a Híd egyik erős embere, Simon Zsolt, és a komáromi városi képviselő-testületben is többen visszaadták párttagságijukat. Ezek az események már nem voltak hatással a mérés eredményére.

Az írás végén a párt köszönetet is mond a szavazói bizalomért: „A Híd ezúton is szeretné megköszönni szavazói kitartó bizalmát. Bár tudjuk, hogy sokak számára szokatlan és nehezen megemészthető a jelenlegi kormánykoalíció, a következő hónapokban mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a felállásból. A kormányprogram ismert, és ha prioritásainkat sikerül megvalósítani, biztosak vagyunk benne hogy rá tudunk szolgálni a bizalomra.”

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek