Ismét börtönt érne a román állam gyalázása

Ismét börtönbüntetéssel sújtanák a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását Romániában annak a törvénytervezetnek az elfogadása esetén, amelyet több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya terjesztett a szenátus elé – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

A kezdeményezők szerint hiba volt törölni a büntető törvénykönyvből (Btk.) azokat a cikkelyeket, amelyek a nemzet- vagy országgyalázást, illetve a nemzeti jelképek megsértését inkriminálták. A törvényhozás „csődjének” igazolásaképpen említik, hogy egyes „más etnikumú” állampolgárok gyásznapnak tekintik Románia nemzeti ünnepét, szakadárokat dicsőítenek, az ország „szívéből” pedig elüldözik a még ott élő románokat. A jogszabály hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az ország, vagy a román nemzet gyalázását.

Az indoklás utal arra a „jelképes akasztásra” is, amelyet egy csíkszeredai lakos rendezett 2011-ben Avram Iancunak, az 1848-49-es erdélyi román felkelők vezérének. Úgy értékelték, hogy az ilyen irredenta, szakadár, a román nemzet ellen bujtogató megnyilvánulások meghaladják a véleményszabadság kereteit, és a nemzetbiztonságot veszélyeztetik. Szerintük ezen az „etnikai alapú szakadár” alapon készítettek elő merényletet tavaly a román nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen az ott ünneplő románok ellen, amely csak az „illetékes szervek erőfeszítései” miatt nem következett be.

Készül egy másik tervezet is

Ugyancsak a tavaly lemondott Ponta-kormányt támogató pártok törvényhozói kezdeményezték korábban annak a Btk-cikkelynek a visszaállítását, amely a nemzeti jelképek nyilvános megsértését büntetné egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel. Erről a tavalyi kezdeményezésről a múlt héten éles vita alakult ki a szenátusban.

A módosító javaslat ugyanis nemcsak Románia címerével, zászlajával, himnuszával szemben tanúsított megvetést büntetné, hanem azokat is két évig terjedő börtönnel sújtaná, akik a hatósági jelvényekkel szemben tiszteletlenül viselkednek. Mivel a törvényszöveg félreértelmezhető, nem bocsátották szavazásra, a tervezetet visszaküldték pontosítás végett a szakbizottságoknak.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »