Vulin: Szerbia mindenkor támogatja a magyarországi szerbeket

Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter találkozott a magyarországi szerb önkormányzat képviselőivel, akiknek elmondta, teljességgel bizonyosak lehetnek abban, hogy az anyaországuk támogatja őket és gondoskodik róluk.

Vulin emlékeztetett, hogy április 4-én kerül sor a szerb-magyar kormányközi találkozóra, majd hozzátette, arra nem lehet semmilyen mentséget találni, hogy már lassan öt éve nem ült össze az említett bizottság.

„Fölfoghatatlan, hogy a szerb állam hogyan kerülhette el a magyarországi szerbek jogairól szóló tárgyalásokat, és öt évig semmi jelét sem adta annak, hogy érdekelné a magyarországi szerbség sorsa”, nyilatkozta Vulin a Tanjug hírügynökségnek a budapesti találkozó után.

Vulin hangsúlyozta, hogy a magyarországi szerbek mindig élvezni fogják a szerb állam és a szerb nép támogatását, és mint mondta, arról is meg van győződve, hogy a magyar állam is megfelelően gondoskodik szerb nemzetiségű állampolgárairól.

A Nikola Tesla óvoda, általános iskola, gimnázium és diákotthon jótékonysági rendezvény keretein belül ünnepelte megalakulásának évfordulóját, és az ünnepségen Vulin mellett jelen volt Pásztor István, a vajdasági parlament elnöke is.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »