Seselj felgyújtotta a NATO és az EU zászlaját

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt vezére a belgrádi különleges bíróság épülete előtt követői jelenlétében felgyújtotta az Európai Unió és a NATO zászlaját.

Véleménye szerint a NATO-val kötött megállapodás aláírása után Szerbia többé nem független ország, s tiltakozásul felgyújtotta a két szervezet zászlaját, jelentik a szerb hírügynökségek.

A belgrádi felső bíróság arról tájékoztatott, hogy lemondták Vojislav Šešelj mára tervezett, a hágai törvényszéknek történő kiadatásáról szóló meghallgatását.

A felső bíróság honlapján azt írják, a bíró eljárási okokból mondta le a meghallgatást, s a radikális vezért tegnap a kora délutáni órákban értesítették is erről. A meghallgatás új időpontját később határozzák meg, derül ki a bíróság honlapján.

Šešelj tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, eleget tesz a felső bíróság idézésének.

A hágai törvényszék korábban bejelentette, hogy március 31-én hoz ítéletet Šešelj ügyében, s elrendelte a szerb kormánynak, hogy biztosítsa a radikális vezető részvételét az ítélethirdetésen.

Šešelj több alkalommal is hangoztatta, hogy önként nem megy vissza Hágába.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »