Hétfőn tárgyalóasztalhoz ül az MKP és a Most-Híd

Hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek Pozsonyban a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak a küldöttei, hogy a parlamenti választások után a szlovákiai magyar politika jövőjéről egyeztessenek – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke.

A találkozóra a Most-Híd meghívása alapján a szlovák-magyar vegyes párt pozsonyi központjában kerül sor hétfő délelőtt.

Szigeti László elmondta: az MKP vezetése csütörtökön adott választ a Most-Híd meghívására és jelezte, hogy a találkozón egy, a párt elnöksége által kinevezett négytagú tárgyaló delegáció vesz részt: Bárdos Gyula, Menyhárt József, Samu István és Szigeti László.

Az OT elnöke szerint az egyeztetés középpontjában a szlovákiai magyar politizálás jövője áll majd. Ezen belül a múlt hétvégi parlamenti választások eredményeinek tükrében a magyar parlamenti képviselet erősítésének jövőbeli lehetőségei kapnak hangsúlyos szerepet. Terítékre kerül majd az is, hogy a hétvégi voksolás eredményeként olyan pártok is bekerültek a törvényhozásba, amelyek a múltban idegengyűlölő és nacionalista megnyilvánulásokat tettek, ami a helyi magyar közösség jogállásának és helyzetének romlását vetíti elő – tette hozzá.

„Szeretnénk beszélni arról is, hogy a Most-Híd miképpen látja a kormányalakítási tárgyalásokat, milyen kormánykoalíció tagjává szeretne válni, hogyan látják a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) való lehetséges kormánytagságot” – világított rá Szigeti László. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy az MKP küldöttsége milyen mértékű felhatalmazást kapott a párt elnökségétől, Szigeti azt mondta: a hétfői találkozó a párbeszéd kezdetét jelenti. „Köztudott, hogy eddig a két párt gyakorlatilag beszélő viszonyban sem volt, (…) az a lényeg, hogy elinduljon egy bizalmi kommunikáció, és azt a későbbiekben folytatni lehessen” – fogalmazott Szigeti, hozzátéve: konkrét eredményekre a későbbiekben lehet számítani.

A szombati szlovákiai parlamenti választáson a magyar szavazatokért küzdő két párt közül csak egy, a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt jutott be a parlamentbe, a voksok 6,5 százalékát megszerezve, ami 11 képviselői helyet biztosít számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A választáson az MKP a voksok 4,04 százalékát kapta meg, és így a 2012-es előre hozott parlamenti választásokhoz hasonlóan ezúttal sem lépte át a parlamentbe kerülés 5 százalékos bejutási küszöbét. Hétfőn az MKP elnökségének ülésén Berényi József elnök a választások eredményeire hivatkozva bejelentette lemondását, amit a testület tudomásul vett. A felvidéki magyar párt június 11-re tűzte ki tisztújító közgyűlésének időpontját.

Kitekintő / MTI

Friss hírek