Rohaninak áll a zászló az iráni választásokon

A mérsékelt Haszan Róháni iráni elnök szövetségesei többséget szereztek a 88 tagú Szakértők Tanácsában.Ötven reformer társa mellett maga Róháni, illetve Ali Akbar Hásemi Rafszandzsáni korábbi államfő is mandátumot szerzett a testületben. A pénteki kettős választásokon 55 millió választópolgár járulhatott az urnák elé, hogy leadja szavazatát a parlament, illetve a Szakértők Tanácsának tagjaira.

A mérsékelt Haszan Róháni iráni elnök szövetségesei többséget szereztek a 88 tagú Szakértők Tanácsában, amelynek feladata, hogy megválassza az iszlám köztársaság következő legfőbb vallási és politikai vezetőjét.

Ötven reformer társa mellett maga Róháni, illetve Ali Akbar Hásemi Rafszandzsáni korábbi államfő is mandátumot szerzett a testületben. A pénteki kettős választásokon 55 millió választópolgár járulhatott az urnák elé, hogy leadja szavazatát a parlament, illetve a Szakértők Tanácsának tagjaira.

Az iráni belügyminisztérium hétfőn jelentette be az Ali Hamenei legfelsőbb vezető utódjának megválasztására hivatott testület új összetételét. Eszerint a mérsékelt erők a 88-ból 59 helyet szereztek meg a történelmi jelentőségű választásokon. A tanács jelenlegi vezetőjének, a keményvonalas Mohammad Jazdi ajatolláhnak nem sikerült újra elnyernie a szavazók bizalmát. Ugyancsak kiesett a testületből Mohammad-Taki Meszbáh-Jazdi, a keményvonalasok szellemi vezetője és Mahmúd Ahmadinezsád előző konzervatív elnök pártfogója.

A teheráni választókerület számára fenntartott 16 helyből 15-öt sikerült megszereznie Róháni híveinek az IRNA állami hírügynökség szerint. A fővárosban egyedül az Őrök Tanácsát vezető Ahmad Dzsannati került be konzervatívként. Az Őrök Tanácsa felelős a képviselőjelöltek alkalmasságának megállapításáért. A testület a jelenlegi választások előtt is jócskán megrostálta a reformer indulókat.

Teherán a mérsékeltek fellegvárának számít, míg vidéken inkább a keményvonalasok élveznek nagyobb támogatottságot.

Elemzők szerint az eredmények arra utalnak, hogy a szavazók elégedettek Róháni békülékeny külpolitikájával. Irán tavaly nyáron megegyezésre jutott a nagyhatalmakkal vitatott atomprogramjával kapcsolatban, amelynek hatására számos, az iszlám köztársasággal szemben hozott nemzetközi szankciót feloldottak. Ez megnyitotta az utat a gazdasági fellendülés előtt az ázsiai országban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »