Az erdélyi magyar közösség biztonságérzete megrendült

Kelemen Hunor szerint az elmúlt időszakban megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén tartott politikai helyzetértékelésében beszélt erről.

Kelemen Hunor szerint a korábban ismert, de kezelhetőnek gondolt magyarellenesség új köntösben jelent meg, és felerősödött. „Mára az igazságszolgáltatást használják jogaink és javaink visszavonására, megcsonkítására, megkarcsúsítására” – jelentette ki az elnök. Úgy vélte, hogy tervszerűen és folyamatosan hivatásos feljelentők keresetei alapján születnek a jogcsorbító bírósági ítéletek.

Kelemen Hunor megállapította, hogy az RMDSZ szerint is harcolni kell a korrupció ellen, de különbséget kell tenni a közigazgatás során felmerülő tévedés és a korrupció között.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »