Nem mindenki elégedett a szlovák elnökség logójával

128 nap múlva Szlovákia átveszi az Európai Unió (EU) soros elnökségét, s mint minden ország, Szlovákia is kiválasztotta saját EU-elnökségének logóját, írja az Új Szó. A grafika alkotója a 23 éves Jakub Dušička, a Képzőművészeti Főiskola hallgatója, ötletét 230 beérkezett javaslat közül választották ki. A logó könnyen variálható, a szlovák hagyományos népi motívumokra építő emotikon (hangulatjel). Az emberek körében aránylag nyers fogadtatása volt, míg az interneten sorra terjedtek a logót lejárató megjegyzések, számos olyan művész és grafikus is akadt, aki eredetinek és kifejezőnek találta. „Tán ha Andrej Kiska államfő mutatja be a logót, s beszédében kihangsúlyozza, hogy fiatal szlovákiai művészeknek adtunk lehetőséget az érvényesülésre, s hogy Szlovákiát nem csak hegyekkel és néptánccal lehet népszerűsíteni, jobb lett volna a logó fogadtatása” – mondta a győztes grafikát kiválasztó bizottság tagja, a Respect APP ügynökség vezetője, Róbert Slovák. A logó egyébként 4500 euróba került, a rendezvény, amelyen bemutatták, 40-szer többe, 200 ezer euróba. 40 ezer eurót kapott a Szlovák Nemzeti Színház az épületbérlésért, 160 ezer eurót pedig az Evka ügynökségnek utaltak át a szervezésre.

Robert Fico kormányfő a bemutatón hosszú idő után pozitívan nyilatkozott az EU-ról. Míg kampányrendezvényein megállás nélkül élesen bírálja Brüsszel utasításait és a bevándorlási politikát, a bemutatón kijelentette, az unió egy csodálatos projekt, s örülünk, hogy részesei vagyunk. „A logó modern, s mi modernek szeretnénk lenni. Bárhogy is végződnek a választások, minimum abban biztos vagyok, hogy az elnökségre jól felkészültünk” – mondta Fico.

Kitekintő / MTI

Friss hírek