Engedményt tesznek az oroszok Ukrajnának?

  • Helyreállhat a teherszállítás Ukrajna és Oroszország között február 20-tól – közölte pénteken Nyikolaj Aszaul orosz közlekedési miniszter-helyettes.
  • Moszkva és Kijev megállapodtak a két ország között, a közúti szállítás kapcsán kialakult krízis rendezésének lehetőségeiről.
  • Az ukrán kormány hétfőn hozott határozatában átmenetileg megtiltotta az orosz teherszállító járművek áthaladását Ukrajna területén.

Helyreállhat a teherszállítás Ukrajna és Oroszország között február 20-tól – közölte pénteken Nyikolaj Aszaul orosz közlekedési miniszter-helyettes.

Moszkva és Kijev megállapodtak a két ország között, a közúti szállítás kapcsán kialakult krízis rendezésének lehetőségeiről – írta a Ria Novosztyi hírügynökség Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettesre hivatkozva. Szerinte „az a fontos, hogy mi elég gyorsan közös erőfeszítéssel és a meglévő dokumentumok alapján meghatároztuk és rendeztük ezt a krízist.”

Mi teljesen helyreállítottuk az Európa felől és az Ukrajnából jövő teherforgalmat. Rendezetlenül maradt azonban az újabb, (orosz) teherszállítmányok Ukrajna területére történő bejutásának kérdése, így ennek megfelelően mi is korlátozzuk az ukrajnai szállítmányozók Oroszország területére történő belépését. Reméljük, hogy szombaton ezt a korlátozást feloldják” – mondta Aszaul.

Az ukrán kormány hétfőn hozott határozatában átmenetileg megtiltotta az orosz teherszállító járművek áthaladását Ukrajna területén. A kabinet sajtószolgálata azzal indokolta a döntést, hogy Oroszország megsértette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az orosz-ukrán kormányközi szerződésekben rögzített szabályokat és eljárásokat, amikor egyoldalúan megtiltotta az ukrán teherszállító járművek belépését területére.

Az orosz sajtó szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Moszkva megtiltja mindenfajta, ukrán területről érkező jármű belépését Oroszországba.

Ukrajna a maga részéről a tranzittilalom feloldását átmeneti rendelkezésként hozta meg, amíg Moszkva nem indokolja lépését, és nem rendezik a helyzetet.

Moszkva azután tiltotta meg az ukrán teherszállítók belépését orosz területre, hogy a múlt héten civil aktivisták és önkéntes alakulatok tagjai útblokádokat létesítettek, és az államhatár felé visszafordították az orosz rendszámú kamionokat. Az akció csütörtökön Kárpátalján kezdődött, majd a hét végére hat további nyugat-ukrajnai megyében, valamint az ország északkeleti részén lévő, Oroszországgal szomszédos Szumi megyében is csatlakoztak a megmozduláshoz.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »