Szlovákia: egykulcsos adót ígér a jobboldal

A jobboldali pártok az idei választási kampány során is az adó- és járulékcsökkentés ígéretével próbálják elnyerni a választók kegyeit. Az Új Szó összefoglalóját idézzük.

Többségük az egykulcsos adórendszerhez való visszatérést szorgalmazza, vannak azonban kivételek is.  A Híd már korábban jelezte, hogy támogatja a 19 százalékos, egykulcsos adórendszerhez való visszatérést, és az államháztartás adatainak kedvező alakulása esetén az adó mértékének további fokozatos csökkentését. A párt így a személyi jövedelemadó magasabb kulcsának az eltörlését és a jelenleg 22 százalékos társasági adó csökkentését javasolja. A KDH fokozatosan 18 százalékra csökkentené az adókulcsot, az SaS pedig ezt az első körben 19, 2019-ig pedig 15 százalékra faragná le.

Az MKP ugyanakkor háromkulcsos társasági adórendszert vezetne be. A kisvállalkozó jogi személyek számára 15 százalékban határozná meg az adókulcsot, a közepes vállalkozók számára bevezetné a 18 százalékos, a nagyvállalkozók, vállalatok számára pedig a 25 százalékos adókulcsot. Emellett ágazati különadókat vetne ki a magasan nyereséges üzleti tevékenységekre, vagyis az üzletláncokra, valamint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokra.  Az INESS liberális gazdaságkutató intézet legutóbbi felmérése, amely a választási programokat elsősorban a vállalkozók szemszögéből vizsgálta, a mérvadó pártok közül az SaS, a KDH és a Híd programjait találta a legjobbnak. Az élen a liberális SaS végzett, 8,5 ponttal, amit a nagyobb pártok közül a KDH és a Híd követ, mindketten 7,5 ponttal. Az MKP az INESS-től ugyanakkor csak 2 pontot kapott.

A szakszervezetek szerint az adócsökkentés legfeljebb a vállalkozók számára lenne jó hír, a dolgozók problémáira ez nem jelentene gyógyírt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »