Schengen: Görögország kizárása semmit nem oldana meg

  • Donald Tusk: Görögország kizárása a schengeni övezetből semmit nem oldana meg a menekültválság kapcsán.
  • Az Európai Tanács elnöke szerint ehelyett meg kell erősítenünk az unió külső határainak védelmét.
  • Ez több erőfeszítést követel Görögországtól, de több támogatást EU-partnereitől is – jelentette ki Tusk.

Görögország kizárása a schengeni övezetből semmit nem oldana meg a menekültválság okozta problémák közül – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden Athénban.

Az uniós tagországok állam- és kormányfői fórumának elnöke európai körúton jár a csütörtöki és pénteki EU-csúcsértekezlet előtt. Athéni látogatásán a menekültválsággal kapcsolatban felidézte „a vitát arról, hogy egyesek megoldásnak tartják Görögország kizárását a schengeni övezetből”.

Határozottan kijelentette, hogy ez nem lenne megoldás. „Ettől nem szűnne meg a szíriai háború, és Európa nem szűnne meg vonzónak lenni a migránsok előtt. Azonkívül ez nem lenne közös európai megoldás. Ehelyett meg kell erősítenünk az unió külső határainak védelmét, nem utolsósorban Görögország határaiét. Ez több erőfeszítést követel Görögországtól, de több támogatást is EU-partnereitől” – jelentette ki Tusk.

A menekültválság szakítópróba elé állítja az Európai Uniót, és Görögország azok között van, amelyeket a leginkább sújt. Nem véletlen, hogy a görög szigeteken élőket is jelölték a Nobel-békedíjra a szükséget szenvedőkkel szembeni nagylelkűségükért – jegyezte meg.

„Szeretném, ha az európai vezetők őszinte vitába kezdenének arról, hogy hol állunk a válságra adandó közös válaszunk egyes dimenzióiban. Nem azért találkozunk, hogy megváltoztassuk cselekvésünk irányát, hanem azért, hogy végre is hajtsuk a már elhatározott döntéseinket. Fontos közelebbről megvizsgálnunk, hogy hogyan működnek Törökországgal közös terveink” – mondta Tusk.

„A migrációról beszélve, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szíriai helyzetet. Az egész világ reménykedik a békében, és kész a tárgyalásokra. Mindazonáltal a szíriai orosz légi hadjárat kevés reménnyel kecsegtet bennünket. Az Aszad-rezsim megerősödött, a mérsékelt szíriai ellenzék meggyengült, Európát pedig elárasztják a menekültek újabb hullámai” – jelentette ki az Európai Tanács elnöke.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »