Börtönzendülés Mexikóban: közel 50 halott

  • A forrongás két ellenséges klán viszályából bontakozott ki szerdán, éjfél körül  a monterreyi fegyházban, aminek során a rabok tüzet gyújtottak az épületben.
  • A gyújtogatás okozta károk mellett, 49-en meghaltak és 12-en megsérültek, akik közül ötnek súlyos az állapota.

Mexikóban nem először fordul elő ilyen eset. 2012 februárjában ugyanebben a monterreyi börtönben három fegyencet késeltek meg, míg ezzel egyidejűleg 44 fogoly veszítette életét és 30 szökött meg a közeli apodacai börtönből, a drogkartellek intézmény falain belül vívott harca következtében. Egy évvel ezt megelőzően pedig holtan és megcsonkítva találtak a Topo Chico biztonsági igazgatójára, egy feltehetően valamelyik drogbandától származó üzenettel a tett helyszínén.

A problémát a mexikói börtönök túlzsúfoltságára vezetik vissza, ami könnyen teret enged az erőszaknak és a mostanihoz hasonló zavargásoknak. A nem megfelelő biztonsági helyzetet kihasználva menekült el júliusban, Joaquín „El Chapo” Guzmán is a Mexikóvároshoz közeli Altiplano börtönből. A drogbárót végül a múlt hónapban ismét elfogták és börtönbe zárták Sean Penn, amerikai színésznek adott interjúját követően.

„Úgy tűnik, hogy nem tanultuk meg a leckét. Ezek az erőszakos események arról árulkodnak, hogy valamit sürgősen tenni kell a börtönökben.” – állapította meg a börtönök biztonsági reformját támogató Martin Carlos Sanchez, aki a CNN-nek azt is elmondta, hogy az évek során már többen figyelmeztettek arra, hogy kezelhetetlenné válik a helyzet a Topo Chicoban.

A Nemzeti Emberi Jogi Bizottság (CNDH) adatai szerint 2014-ben 1,737 erőszakos incidens történt a közép-amerikai ország fegyházaiban, aminek mintegy 82%-át maguk a fegyencek közötti összecsapások teszik ki. E legutóbbi eset Monterreyben, ami egyben az elmúlt évek legtöbb áldozatát is követelte, éppen Ferenc pápa mexikói látogatása idején történt. A tervek szerint a pápa a jövő hét folyamán a Juarez városbeli börtönbe is ellátogat majd, mivel Juarez a különböző drogkartellek háborújának egyik középpontja.

Deák Alexandra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »