A francia miniszterelnök nem kér a menekültkvótából

Manuel Valls francia miniszterelnök szombaton elutasította egy állandó uniós menekültkvóta-rendszer tervét az Európai Unióban, amelyet Angela Merkel német kancellár kezdeményezett.

A müncheni európai biztonságpolitikai értekezleten részt vevő kormányfő újságíróknak elmondta, hogy Franciaország ragaszkodni fog azon korábbi ígéretéhez, amely szerint az európai államokban lévő 160 ezer menekültből befogad 30 ezret, de újabb migránsokból nem kér. „Többet nem fogunk befogadni” – hangsúlyozta.

Hozzátette: csodálja Németországot, amiért kész még több menekültet befogadni, de „Franciaország soha nem mondta azt „gyertek Franciaországba””.

„Nem pártoljuk az elosztás állandó rendszerét” – hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy tavaly Franciaország már 80 ezer menedékkérelmet kapott, miközben harcban áll a fiatalság radikalizálódásával és a magas munkanélküliséggel.

Angela Merkel német kancellár az európai unió tagállamok egy önkéntes koalícióját akarja létrehozni a Közel-Keletről Törökországon át Európába tartót migránsok és menekültek befogadásának felgyorsítására.

Beata Szydlo lengyel kormányfővel pénteken tartott sajtótájékoztatóján a német kancellár arról beszélt, hogy uniós tagállamok egy csoportja „elképzelhetőnek tartja” menekültkontingensek önkéntes átvételét Törökországtól, de csak akkor, ha Törökország igényeli azt. A menekültkontingensek önkéntes átvételére hajlandó országok a február 18-19-i európai uniós csúcstalálkozó előtt megbeszélést tartanak a kérdésről török miniszterelnökkel a brüsszeli osztrák képviseleten.

MTI

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »