Kerry: fokozni kell az Iszlám Állam elleni harcot

  • Fokozni kell az Iszlám Állam elleni harcot – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Rómában.
  • Az olasz fővárosban a terrorszervezet ellen küzdő 23 ország képviselői találkoztak.
  • Kerry: Líbiában is súlyos fenyegetést jelent a terrorszervezet.

Fokozni kell az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcot – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Rómában, a terrorszervezet ellen küzdő 23 ország külügyminisztereinek találkozóján.

Kerry azt mondta, hogy a nemzetközi koalíció Irakban és Szíriában sikereket ért el az IÁ visszaszorítása terén, azonban Líbiában is súlyos fenyegetést jelent a szervezet.

Az amerikai diplomácia vezetője azt mondta, Líbiában hamarosan megalakulhat a nemzeti egységkormány, és ebben a helyzetben „az utolsó dolog, amire szükség lenne, az egy hamis kalifátus hozzáféréssel több milliárd dollár értékű olajbevételekhez”.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter azt mondta, hogy az IÁ kezébe került területek negyedét visszafoglalták már, azonban ettől függetlenül nem szabad alábbhagyni a dzsihadisták elleni erőfeszítésekkel. „Most azon a sor, hogy ne csak katonai győzelmeket ünnepeljünk, hanem stabilizáljuk is a felszabadított területeket” – mondta a német külügyminiszter.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »