Románia feltételeket szabott a Moldovának ígért hitel folyósításához

Az új moldovai kormány európai elkötelezettségét bizonyító reformok megkezdéséhez kötötte a Chisinaunak ígért hitel folyósítását a bukaresti kormány – közölte vasárnap a román média Dacian Ciolos román miniszterelnök moldovai partneréhez, Pavel Filip kormányfőhöz intézett levelét ismertetve.

Ciolos hét pontban foglalta össze, milyen lépéseket vár Moldovától ahhoz, hogy a tavaly aláírt 150 millió eurós hitelszerződés első, 60 milliós részletét Chisinau lehívhassa. Bukarest ugyanis elvárja, hogy Moldova előbb elkezdje valóra váltani az EU-val kötött társulási egyezményébe foglalt reformokat.

Bukarest a korrupció visszaszorítását célzó jogszabályok elfogadására, az ebben érintett igazságszolgáltatási szervek megerősítésére kiemelt hangsúlyt helyez.

Az elvárások között szerepel, hogy Moldovában feddhetetlen, szakmailag hiteles kormányzót nevezzenek ki a jegybank élére, mérjék fel a bankrendszert fenyegető veszélyeket, erősítsék meg a nemzeti bank hatáskörét a pénzmosás visszaszorítása érdekében, továbbá dolgozzák ki a Nemzetközi Valutaalappal kötendő hitelmegállapodás menetrendjét és feltételeit.

Bukarest olyan gazdaságélénkítő törvénycsomagot is elvár Chisinautól, amelynek kidolgozásába az üzleti és civil szféra képviselőit is bevonják. Ciolos levelében megerősítette: Románia támogatni kívánja Moldovát, hogy sikeresen kilábaljon a válságból, amelyre szerinte csak az EU által szorgalmazott reformok társadalmi párbeszéden alapuló, eltökélt végrehajtása hozhat megoldást.

Az új moldovai miniszterelnök beiktatása utáni első külföldi útja hétfőn Bukarestbe vezetett, ahol a román államfő és miniszterelnök támogatásukról biztosították Moldova európai közeledését.

Moldovában 2014 óta belpolitikai bizonytalanság uralkodik. Január 29. volt az utolsó határidő az új kormány megalakítására, ellenkező esetben fel kellett volna oszlatni a parlamentet, és új választásokat kellett volna kiírni. Az oroszbarát ellenzék nem ismeri el törvényesnek Pavel Filip európai irányultságúnak mondott kormányát, tüntetéseket szervezett és panasszal fordult az alkotmánybírósághoz az ügyben.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »