Pásztor a Dnevniknek: Kampány folyik ellenem

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint az utóbbi hónapokban a megsemmisítésére irányuló kampány folyik ellene. Tapasztalt politikus lévén azonban meg tud birkózni ezzel – nyilatkozta a Dnevnik újvidéki napilapnak.

A düh jelének tartja azt, hogy a Magyar Mozgalom fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, mivel a Vajdasági Magyar Szövetség ilyen eljárást folytatott le azok ellen a tagjai ellen, akik az említett szervezetnek az alapítói.

Azt is elmondta, hogy elvben elégedett a Szerb Haladó Párttal való együttműködéssel. A VMSZ-nek nem minden elképzelését fogadják el, de számos javaslat módosítás formájában, vagy más módon bekerült a törvényekbe – fejtette ki Pásztor István.

Ismételten hangsúlyozta: a vajdasági képviselőház elnökeként azt szorgalmazza, hogy ugyanazon a napon tartsák meg a köztársasági, a tartományi és a helyhatósági választásokat is.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »