Görögország legfeljebb 11 ezer menedékkérőt tud befogadni

  • Görögország legfeljebb 11 ezer menedékkérőt tud befogadni az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint.
  • Athén térségében 1500, míg Észak-Görögországban 2180 migránst lehet elszállásolni.


Görögország jelenleg legfeljebb 11 ezer menedékkérőt tud befogadni az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kedden kiadott jelentése szerint.

A világszervezet szakosított hivatala arról számolt be, hogy Athén térségében 1500, míg Észak-Görögországban 2180 migránst lehet elszállásolni. A menekülthullám által leginkább sújtott égei-tengeri és dodekániszoszi szigetek közül Leszboszon 3020, Híoszon 2260, Számoszon 630, Léroszon 320, Kószon pedig 300 migránst képesek ideiglenesen elhelyezni. Néhány száz migránsnak van még hely Kasztelórizon, Szími, Tilosz szigetein, valamint az Evrosz folyónál húzódó görög-török határnál.

Tavaly szeptemberben tíz európai uniós tagország, továbbá Macedónia, Szerbia és Albánia képviselőinek találkozóján Görögország arra vállalt kötelezettséget, hogy év végéig képes lesz 30 ezer menedékkérő befogadására. Az Európai Unió tagállamai egyúttal megígérték, hogy segítik Görögországot és az UNHCR-t abban, hogy további 20 ezer ember számára családoknál találjanak helyet. Eddig azonban egyik vállalás sem valósult meg.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »