Šešeljnek a választások előtt vissza kell térnie Hágába

A háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šešeljnek, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének március végéig vissza kell térnie Hágába, akkor születik ugyanis döntés a perében a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken – közölte értesülését pénteken a Večernje novosti című belgrádi napilap.

Szerbiában áprilisban előre hozott parlamenti választást tartanak, amelyen az SRS is indul Šešelj vezetésével, így kampányában is fennakadást okozhat a hágai ítélet kihirdetése. Ugyanakkor a politikus kijelentette: önként nem tér vissza Hollandiába, ha vissza akarják vinni, akkor a szerb kormánynak kell kiadnia. Hozzátette: nem tudja, mikor lesz az ítélethirdetés, „de nem is érdekli”.

A Večernje novosti című lap szerint csütörtökön a törvényszék megerősítette, hogy Vojislav Šešelj perében az év első negyedében megszületik az ítélet. „Ideiglenes szabadon engedésének egyik feltétele az volt, hogy vissza kell térnie, amennyiben a bírák ezt kérik. Ez azt jelenti, hogy Šešeljnek kötelezően meg kell jelennie a bíróságon a kért időpontban, akár ítélethirdetésről, akár másról legyen is szó” – fogalmazott Nenad Golcevski, a hágai Nemzetközi Törvényszék szóvivője a szerb lapnak.

A vádlott szabadon bocsátásának feltételei között szerepelt még, hogy nem befolyásolhatja a tanúkat, az azonban nem, hogy ne végezhetne politikai tevékenységet, azaz tarthat nyilvános beszédeket, és a választási kampányban is részt vehet.Šešelj 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, és majdnem 12 évet töltött Hágában. Egyebek között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett háborús bűncselekményekért. Pere 2007-ben kezdődött meg, azóta húzódik. 2014 novemberében súlyos egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Miután visszatért Szerbiába, folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például „Nagy-Szerbia” megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését jelentené a környező országok szerbek lakta területeivel.

Támogatottsága a Hágában töltött évek alatt csökkent, pártja az utóbbi két választáson nem került már be a parlamentbe. Visszatérése óta azonban jelentősen erősödött, a közvélemény-kutatások szerint áprilisban ismét átlépheti a parlamenti küszöböt. Emellett a politikus egészségi állapota is jelentősen javult, saját bevallása szerint Szerbiába érkezése óta visszahúzódtak a rákos áttétek a májáról.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »