Szlovákia: Slota tömegbalesetet okozott

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori elnöke ellen eljárást indítottak tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés ügyében. Slota tegnap tömegbalesetet okozott a zsolnai járásbeli Litvailló (Lietavská Lúčka) és Túrirtovány (Porúbka) között. Az Új szó összeállítását idézzük.

Slota egy Porsche Cayenne-nal száguldozott tegnap délután a Zsolnai járásban. Röviddel 18 óra előtt Túrirtovány (Porúbka) község határában belehajtott az előtte haladó Audi A6-osba, amely ennek következtében egy Suzuki SX 4-esnek ütközött. Az Audi sofőrjét a mentősök a helyszínen ellátták, a balesetben más nem sérült meg.  Az Audi és a Suzuki sofőrjének alkoholtesztje negatív volt, Slota a tesztnek nem volt hajlandó alávetni magát. A čas.sk portál megszólította az Audi sofőrjét, aki azt állította: Slota a balesetet követően pénzt ajánlott neki, csak ne hívja a rendőröket. Ezt a Suzuki sofőrje is alátámasztotta. Slota jogosítványát a rendőrök a helyszínen elvették. A fogdát úgy úszta meg, hogy szerzett valahonnan egy orvosi igazolást, miszerint sürgős kórházi ellátásra szorul. Slota elmarasztaló ítélet esetén akár egy évre is rács mögé kerülhet. A rendőrség intenzíven dolgozik az ügyön – nyilatkozta Radko Moravčík, a zsolnai rendőrség szóvivője.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »