1250 lej lesz a minimálbér

A román kormány szerdai ülésén elfogadta, hogy májustól 1250 lejre emelkedjen a minimálbér – jelentette be a kormányszóvivő.

Dan Suciu kiemelte, hogy a kabinet mind a munkaadók, mind a szakszervezetek képviselőivel megegyezett a béremelésről. Hozzátette: a kormány által lefolytatott egyeztetések által gyakorlatilag újraindult a társadalmi párbeszéd Romániában. A szóvivő szerint a minimálbér emelkedése 1,131 millió alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillióan a magánszektorban dolgoznak.

A minimálbér emelését Victor Ponta kormánya ígérte meg 2015 elején. A Ponta-kabinet ígérete szerint a minimálbérnek 2016. január elsejétől kellett volna a jelenlegi 1050 lejről1200 lejre emelkednie. A novemberben beiktatott technokrata Cioloș-kormány azonban úgy ítélte meg, hogy a béremeléssel Románia azt kockáztatná, hogy 2016-ban három százalék fölé emelkedik a költségvetési hiány.

 A kabinet keddi javaslatát – mely szintén májusra halasztja a béremelést, de növeli a minimálbér összegét – a szakszervezetek elfogadták.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »