Zenta: kisebb költségvetés, új elnök

Idei utolsó rendes ülésükön a zentai képviselők elfogadták a község jövő évre vonatkozó költségvetését, ami közel 1 milliárd (984 millió) dinárt tesz ki. Ez 40 millió dináros lefaragást jelent az idei, 2015-ös büdzséhez viszonyítva, a csökkenés alapvető oka pedig az, hogy a bérbe adható mezőgazdasági földterületekből származó bevétel jövőre érezhetően és kiszámíthatóan kevesebb lesz, mint az idén volt.

A kiadási oldalon szereplő tételek közül a legfontosabbak és legnagyobbak a különböző infrastrukturális beruházások, illetve javítások: a Stevan Sremac utca útburkolatának felújítása a Gimnázium és a Tisza-part közötti részen, a November 11. Általános Iskola nyílászáróinak cseréje, a Stevan Mokranjac Zeneiskola tetőszerkezetének felújítása, valamint a kaszárnya épületének további adaptációja a Történelmi Levéltár és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szükségleteinek fedezésére. Ezenkívül új tételként 20 millió dinárt különítenek el az új Sportcsarnok üzemeltetésére, de 2016-ban jelentősebb összeget szánnak a város napja (szeptember 11.) megünneplésére is, tekintettel arra, hogy Zenta jövőre jelentős jubileumot ünnepel: pontosan 800 évvel ezelőttről, 1216-ból származik az első írásos feljegyzés a városról.

Ahogy minden önkormányzatot, úgy Zentát is érinti a közpénzekből finanszírozott közigazgatási rendszerben, valamint a hasonló módon pénzelt intézmény- és közvállalati rendszerben dolgozók létszáma felső határának meghatározására vonatkozó kormányrendelet. Ezzel a napirendi ponttal kapcsolatban Ceglédi Rudolf polgármester arról számolt be, hogy az illetékes köztársasági minisztériummal folytatott, többfordulós tárgyalások és levelezések eredményeképpen végül a 368-as létszámban állapodtak meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Zenta a nyugdíjállományba vonulókkal meg tudja oldani a kötelező létszámleépítés rá eső részét, első körben tehát senkinek sem kell tartania attól, hogy felmondást kap.

Közvetlenül a költségvetést megszavazó kkt-ülés után a helyi képviselők rövid szünetet tartottak, majd megkezdődött a testület rendkívüli ülése, amelyet azért kellett megtartani, mert Širkova Anikó (DP), a testület eddigi elnöke lemondott tisztségéről, miután a Tartományi Képviselőház december 11-én megtartott ülésén kinevezte a tartományi ombudsman helyettesévé. A megüresedett tisztségre jelölt Predrag Popovićot (DP), a Városi Könyvtár munkatársát a képviselők titkos szavazással, egyhangúlag választották meg új elnöknek, míg az ily módon megüresedett képviselői helyre Viakter Blanka került.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »