Irán új atomereaktorokat kap Oroszországtól

  • Az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet szóvivője bejelentette, hogy az oroszok két új reaktor építését már jövő héten elkezdhetik.
  • Teherán és Moszkva 2014 novemberében már megállapodtak nyolc reaktor építéséről Iránban.
  • A már meglévő bushehri erőművet is Oroszország építette, valószínűleg itt kezdődik majd újból a bővítés.

Behrouz Kamalvandi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet szóvivője kedden bejelentette egy rádióműsorban, hogy Oroszország még idén elkezdheti két új reaktor építését Iránban. A technikai, politikai és gazdasági tárgyalások még zajlanak a beruházásról, írja az iráni PressTV.

Mint kiderült, Moszkva és Teherán már 2014 novemberében megegyezhettek az orosz beruházásról, amely értelmében Oroszország nyolc új reaktort építhet az Iszlám Köztársaságban. Az ország első reaktorát is ők építették Bushehrben 1995-ben.

Bár a szóvivő nem részletezte a technikai paramétereit az új reaktoroknak, valószínűsíthető, hogy a bushehri erőmű bővítése lesz az első lépés Irán civil atomprogramjának fejlesztésében.

A nukleáris program békés célú bővítése egyébként nem ütközik semmilyen akadályba, mind addig, amíg Irán teljesíti az atomalkuban előírtakat. Az egyezmény értelmében Irán múlt hétvégén el is kezdte szállítani a dúsított urániumkészletét Oroszországba.

„Ahogy azt már korábban is bejelentettük, 137 tonna ’sárga sütit’ (nukleáris fűtőelemek gyártásához szükséges alapanyag) importáltunk és cserébe kilenc tonna dúsított uránt szállítunk Oroszországba”, nyilatkozta Ali Akbár Szálehi, az iráni atomprogram vezetője.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábban lezárta az iráni nukleáris fegyverek után folytatott vizsgálatát. A jelentésük szerint nagyon valószínű, hogy 2003-ig Irán ténylegesen nukleáris fegyverek előállításán dolgozott, viszont 2009 óta nincsen hiteles bizonyíték efféle munkálatokra. A NAÜ legutóbbi közleménye szerint pedig elképzelhető, hogy már januárban feloldhatóak lesznek az Irán elleni szankciók. A bushehri erőművet a szakértők és a diplomaták egyébként soha sem tartották veszélyesnek nukleáris fegyverkezés szempontjából.

Vágner Krisztián

Friss hírek