Nem büntetnek, ha nincs kinn a román zászló

Elutasította kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint azonnal megszűnik annak a polgármesternek a mandátuma, aki megtagadja a román zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viseletét a törvény által előírt helyzetekben.

Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető a jogszabályról kijelentette: az RMDSZ többször is hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a kötelező trikolórviselésre vonatkozó aberrációval, „hiszen a helyi választottakra vonatkozó jogszabály e téren történő módosítása központosító intézkedéseket vezetne be és zászlóőrző polgármestereket termelne ki”.

Máté elmondta, hogy a választott tisztségben levő személyek mandátumának megvonása nem függhet össze a román nemzeti lobogó hivatalos intézményeken történő elhelyezésével. Emlékeztett: törvény írja elő, hogy melyek azok a hivatalos intézmények, ahová Románia zászlaját kötelező kihelyezni, viszont ha ezekről intézményekről lelopják a zászlókat, akkor azt nem a polgármestereken kell számon kérni, és nem úgy, hogy választott mandátumukat elveszítik.

„Ez ellentmond a demokratikus elveknek: egy választott tisztségviselő nem a zászlók kihelyezéséért kapott mandátumot, hanem a helyi közösség érdekének képviseletéért. A politikai legitimitás nem ezen múlik” – fogalmazott Máté András Levente a képviselőházi vitán, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ képviselői a tervezet ellen szavaztak.

A jogszabályt Mircea Duşa volt védelmi miniszter, Hargita megyei képviselő terjesztette be a parlamentbe. A végső szavazást a jogszabályról a szenátusban tartják új parlamenti ülésszakban.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »