Igen aktív idén Putyin titkosszolgálata

Különös figyelmet kell fordítani a terrorista szervezetek tagtoborzóira, mert megpróbálnak orosz állampolgárokat a harcosaik közé beszervezni – mondta az orosz biztonsági szerveknek tartott rendezvényen.

Az orosz elnök arról is beszélt, hogy a Szíriában szeptember 30-án elindított orosz hadműveletben Oroszország még távolról sem merítette ki minden lehetőségét, vannak további eszközei, és szükség esetén ezeket is fel fogja használni.

„Látjuk, milyen hatékonyan tevékenykednek a pilótáink, felderítőink, milyen eredményesen hangolják össze erőfeszítéseiket a különböző erők – hadsereg, flotta, légierő -, milyen jól használják a legkorszerűbb fegyvereket” – mondta Putyin.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek távolról sem az összes lehetőségeink. Még messze nem alkalmazunk mindent abból, amink van. Vannak még további eszközeink. Ha szükséges lesz, bevetjük őket” – tette hozzá az orosz államfő.

Putyin annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az orosz titkosszolgálatok mindig megbízhatóan fogják védelmezni az országot, a nemzeti érdekeket, az állampolgárok életét, és készen állnak a legbonyolultabb, legfelelősségteljesebb és legveszélyesebb feladatok végrehajtására is.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »