Kirúgná a törvényhozás a brazil elnököt

Szerdán a brazil törvényhozás alsóházának elnöke úgy határozott, hogy megkezdődhet Dilma Rousseff ellen az impeachment-eljárás, amelyre Brazília történetében csupán egyetlen alkalommal került sor, a korrupciós vádakkal gyanúsított Fernando Collor de Mello elnök esetében.

A döntést meghozó Eduardo Cunha házelnök személye is érintett az állami olajcéget, a Petrobras körüli korrupciós botrányban, sokáig épp emiatt ellenállt az eljárás megindításával kapcsolatos kérelmeknek, azonban egy októberi számvevőszéki vizsgálat eredményének fényében most zöld utat adott az eljárásnak. A jelentés szerint ugyanis Rousseff nem a jogszabályoknak megfelelő módon használta fel az állami bankok forrásait a költségvetési deficit finanszírozásában – írja a New York Times.

Elemzők szerint ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Rousseff távozzon az elnöki székből, ehhez azonban a törvényhozás mindkét házának kétharmados többségére van szükség. Szakértők hozzáteszik, hogy Rousseff leváltása nem garantálná, hogy az új vezetés hatékonyabb módon kezelné a korrupciós ügyek felderítését. Dilma eddig is teljes mértékben támogatta a nyomozást, és haladéktalanul meghozta a szükséges személycserékről szóló döntéseket. Az elmúlt évtizedek is hangosak voltak a korrupciós botrányoktól, egyik kormány sem mentesült annak következményeitől, amely az ország külföldi megítélését rontja.

Csökkenő népszerűség

A politikai helyzetet súlyosbítja, hogy a Datafolha által közzétett közvélemény-kutatás szerint a brazil lakosság 67%-a elégedetlen a Dilma Rousseff vezette kormánnyal, ez négy százalékponttal több, mint augusztusban. A Sao Paulo-i napilaphoz, a Folha-hoz tartozó közvélemény-és piackutató intézet legutóbbi kutatása szerint a jelenlegi kormányzat támogatási aránya 10% körül mozog. A Datafolha munkájából kiderül, hogy a dél-amerikai ország lakosságának 22%-a értékeli közepesre, nem túl jóra a kormányt, ez az arány augusztusban 20% volt.

A kormány elfogadottságában, támogatottságában tapasztalt újabb csökkenés egy bizonytalan gazdasági környezetben jelentkezik, amelyben gazdasági visszaesés tapasztalható, magas a munkanélküliség aránya, magas az infláció,  A közvélemény-kutatásban egyébként 3541 személyt kérdeztek meg november 25-én és 26-án, és két százalékos hibaponthatárral számolnak.

Csökkenő növekedés

A Financial Times cikke szerint2015 harmadik negyedévében a brazil GDP-növekedés 4,5 százalékkal esett vissza a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.A második és harmadik negyedév között a mezőgazdasági termelés a gyenge betakarítás miatt 2,4%-kal esett vissza, míg az ipari termelés 1,3, a szolgáltatási szektor pedig 1 százalékkal. Ebben a periódusban a háztartások fogyasztása másfél százalékkal csökkent, a beruházások pedig 4 százalékkal.

Elemzők szerint az idei év egészét tekintve 3,5 százalékos lesz a visszaesés 2014-hez képest, s Brazília a feltörekvő piacokat érintő lassuláshoz viszonyítva is gyengén szerepel. A növekedést gátló tényezők többsége belső eredetű, amelyek megoldását Brazília régóta halogatja. Ilyen például a nem hatékony adórendszer, a kiterjedt feketegazdaság, vagy az infrastruktúrális hiányosságok.

A kormány munkája kapcsán meg kell jegyezni, hogy eddig nem született működőképes alternatíva Rousseff „Agenda Brasil” nevű reformprogramjával szemben, de a szakértők szerint még érdemi vita sem alakult ki a gazdaság jövője kapcsán, amely nem csupán a belpolitikai kérdésektől függ, hanem számos külső tényezőtől is, mint például a nyersanyagok világpiaci árának visszaesése.

A Nemzetközi Valutaalap becslései szerint 2018-ban térhet vissza a brazil gazdaság a pozitív növekedési pályára.

Gál Jolán, Café y mate

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »