Bukaresti tűzvész: megemlékeztek a tragédiáról

Románia-szerte megemlékeztek hétfőn a hatvan emberéletet követelő, egy hónapja történt bukaresti tűzvész áldozatairól, miközben a baleset 67 sérültjét ápolják továbbra is hazai és külföldi kórházakban, közülük tízen pedig még nincsenek túl az életveszélyen.

Romániában november 30., Szent András apostol ünnepe, néhány éve munkaszüneti nap: ezen a napon ünnepli a román ortodox egyház azt, hogy a román nép felvette a kereszténységet. Daniel ortodox pátriárka azonban – az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol tiszteletére celebrált liturgia végén – a klubtragédia áldozatairól is megemlékezett és az országban másutt is vallásos szertartásokkal, mécsesek gyújtásával emlékeztek meg az egy hónapja történt tűzvész áldozatairól.

Az egész román társadalmat megrázó tragédia emléke visszafogottabbá tette a novembere 30-i, december 1-i kettős ünnepet. Az Erdély Romániához csatolásával kapcsolatos december elsejei nemzeti ünnepen megtartják ugyan a szokásos katonai parádékat, de Klaus Johannis államfő a bukaresti tűzvész és a párizsi merényletek áldozatainak emléke előtt tisztelegve lemondta az elnöki hivatalban ilyenkor szokásos ünnepi fogadást, Kolozsvár, Brassó, Marosvásárhely és Gyulafehérvár polgármesteri hivatala pedig idén nem rendez tűzijátékot december elsején.

A bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték miatt lobbant lángra a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelése. A helyiségnek nem voltak vészkijáratai. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 27-en haltak meg, több mint 150 ember pedig füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba. Az azóta eltelt egy hónapban még további 33 sebesült halt bele sérüléseibe, a mérgezés utóhatásaiba, illetve a fellépő szövődményekbe.

Eddig 40 sebesült kezelését vették át külföldi kórházak: a rohammentő-szolgálat kórházgépe hétfőn szállított egy újabb sérültet Ausztriába.

A baleset nyomán – a hatóságok hanyagsága és a közéletet átszövő korrupció ellen lázadva – tüntetők tízezrei vonultak utcára országszerte, a népharagra hivatkozva pedig lemondott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya. A médiában Colectiv-forradalomként emlegetett társadalmi megmozdulás hatására Romániában a politikusok kihátráltak a hatalom első vonalából, Bukarestben pedig Dacian Ciolos volt uniós biztos vezetésével szakértői kormány alakult.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »