MKP: „Nélkülünk nincs kormányváltás”

Hogyan fog bejutni az MKP a parlamentbe? Ha bejut, kivel áll szóba, kivel menne kormányra? Mit mond a Smerről vagy Matovičékról? Nagyinterjúnk Berényi Józseffel, az MKP elnökével.

Az utóbbi hónapokban elég láthatatlan volt az MKP. Nem kevés ez egy veszélyzónában lévő párttól néhány hónappal a választások előtt?Csak önöknél vagyunk kevésbé láthatóak, máshol nem. Óriásplakátjaink nincsenek, ennek részben költségvetési okai vannak, de nem csak az: mi a közvetlen kapcsolattartás hívei vagyunk. A hétvégén négy rendezvényen voltam egy nap, a kollégák ugyanezt végzik. Nagyon sok emberrel sikerült találkozni, és ezek nem haknira behívott emberek voltak.

Mik azok a fő eszközök, amelyektől azt várják, hogy megugorják az 5 százalékos bejutási küszöböt?Nem önöktől, mert tudjuk, hogy nem fognak segíteni.

Nem feladatunk, hogy bárkinek is segítsünk.Csak akkor másokkal szemben is tehetnék ugyanezt.

Így járunk el.Nem úgy látjuk. Szerintem a közvélemény nagy része sem így látja. A közvetlen kapcsolattartás lesz a döntő a választásokon. Az a politikai hakni, ami az elmúlt időszakban még működött – hogy meghívunk magyarországi előadókat, majd a nekik köszönhető telt ház előtt elmondjuk a véleményünket –, ennek az ideje már lejárt. Egyáltalán nem biztos, hogy azok az emberek, akik oda bemennek, az ott hallottak alapján fognak szavazni. Ma már nem jön el a választó a politikushoz, ez fordítva működik, ezt pedig kőkeményen betartjuk, és a jelöltektől is ezt várjuk el. Senkit sem fogunk zaklatni, csak azzal váltunk pár szót, aki hajlandó velünk szóba állni. Kint leszünk az utcákon.

A kampánytechnikai eszközöktől elvonatkoztatva mi az az elem, ami az MKP-t 5 százalék fölé viheti? Kétszer 109 ezer szavazattal végzett a párt, ami nem kevés, de kevesebb volt a szükségesnél. Mitől jöhet plusz 10–20 ezer szavazó?Nekünk külön erőt ad az, ami az elmúlt négy évben történt. Mind a megyei, mind az államfőválasztásnál, az EP-, sőt a helyhatósági választásoknál is a közvélemény-kutatások folyamatosan rosszabb támogatottságot mértek nekünk, mint ami végül az eredmény lett. Természetesen minden választás más, viszont mindig – ezt igazolni tudjuk számokkal – rosszabb volt az előrejelzés. Ami a témákat illeti: két alappillére van a programunknak. Az egyik Dél-Szlovákia gazdaságának fejlesztése, a másik pedig a magyarság megmaradása. Ez a két téma érinti leginkább az embereket. Emellett új téma a terrorizmus-ellenes harc és a migrációs krízis, valamint az oligarchák helyzete az országon belül. A választókkal való találkozókon is ezek a témák merülnek fel a legtöbbször.

Tavaly mutatták be autonómiakoncepciójukat…Önök így használják, mi területi önkormányzatot mondunk.

Az MKP elnökével készült teljes interjút elolvashatják a felvidéki Új Szó honlapján.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »