Nincs elegendő szén Ukrajnában

Ukrajnának sürgősen intézkednie kell, hogy át tudja vészelni a telet, jelentette ki az ukrán miniszterelnök.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, Ukrajna nem rendelkezik elegendő széntartalékkal. A kormányfő elmondása szerint, erre a problémára már három hónappal ezelőtt felhívta a figyelmet – számol be a Korrespondent.net.

Jacenyuk szerint sürgősségi intézkedésekre van szükség, hogy megakadályozzák a későbbi esetleges áramkimaradásokat.

Az ukrán miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajna az állami költségvetésből és energetikai cégek hiteleiből már elkülönített forrásokat szénvásárlásra.

Korábban Volodimir Demcsisin energetikai miniszter kijelentette, Ukrajna mindössze 45-50 napra elegendő szénkészlettel rendelkezik a Dél-afrikai Köztársaság területéről érkező kőszenet számításban véve.

Mint ismeretes, November 24-én a Donyecki Népköztársaság (DNR) leállította a szénszállítást. A DNR kijelentése szerint a szénszállítás attól függhet a jövőben, hogy az ukrán kormány milyen mértékben hajlandó figyelembe venni a szeparatisták érdekeit.

Korábban Vszevolod Kovalcsuk, az Ukrenerho vállalat elnöke az ukrán Kanal 5 tévécsatornának elmondta, hogy az Oroszországból érkező szén hiányában az ukrajnai hőerőművek mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek.

Kovalcsuk szerint egy hónapon belül az ukrán hőerőművek 40 százaléka maradhat tüzelőanyag nélkül, amennyiben nem sikerül más forrásokat találni.

Kitekintő / Karpatinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »