Putyin készen áll az együttműködésre

  • Amerikai-francia egység az Iszlám Állam és az orosz elképzelések ellen.
  • A két ország vezetője a hét folyamán találkozott Washingtonban, lényeges megállapodás nem született.
  • Francois Hollande francia elnök ezután Moszkvába utazott.
  • Obama: „Bassar-el Aszad orosz támogatása csupán a konfliktus elhúzódását eredményezi…”
  • Putyin kész együttműködni a nyugati koalícióval Szíriában.

Barack Obama a hét elején tartott sajtótájékoztatóján kifejtette az orosz gép keddi lelövése, és az oroszok által Szíriában követett forgatókönyv közötti kapcsolatot. Elmondása szerint amennyiben az orosz légierő valóban csak az Iszlám Állam területeit célozta volna, nem került volna sor a török légteret megsértő orosz vadászgép kilövésére. Francois Holland francia elnök kedden találkozott kollégájával a Fehér Házban, Washingtonban. Tárgyalásaikat nem követte lényegi változást előrejelző bejelentés, az Iszlám Államot célzó hadműveletek folytatásában azonban egyetértettek. Mindketten elutasították az emberi haderő bevetését Szíriában, kitartanak a légierő alkalmazásánál. Hollande a közös sajtótájékoztató után Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyinnal folytasson tárgyalásokat.

Szintén egyetértés mutatkozott az „orosz kérdésben”. Mindketten elítélték az orosz beavatkozás milyenségét Szíriában, kiemelve, hogy az orosz légicsapások célpontjai között az ISIS-hez köthető területek és objektumok mellett szerepeltek a Bassár el-Aszad elnök ellen küzdő felkelő csoportok is. Ez annyiban problémás, hogy Törökország (számos nyugati és Öböl-menti országgal együtt) éppen ezen felkelő csoportok támogatásában érdekelt. Az orosz légierő ezenkívül műveletei során igen közel repült a török határhoz, egy esetben be is lépett az ország légterébe. Itt érdemes lehet megemlíteni a 2012 júniusa óta létező ütközőzónát, melyet Törökország egy vadászgépének lelövése után önkényesen hozott létre. Ez az ütközőzóna lényegében 8 kilométerrel (5 mérfölddel) délre tolja ki a török-szír határt, annak érdekében, hogy a török védelem idejében értesüljön bármiféle fenyegetésről. Ennek a zónának a megléte árnyalhatja a tényt, hogy az orosz gép valóban megsértette-e a török légteret, az elfogadott álláspont értelmében azonban igen.

Francois Hollande washingtoni látogatása után Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putin orosz elnökkel folytatott tárgyalásokat. Elmondása szerint hangsúlyozta az amerikai álláspontot is, és megoldást kíván találni az orosz-amerikai együttműködést hátráltató problémákra. Az együttműködést akadályozó egyik alapkérdésnek tekinthető a Bassár el-Aszadhoz fűződő viszony. Az oroszok ugyanis nem tettek különbséget az Iszlám Állam és az USA által támogatott mérsékelt ellenzéki csoportok között, és utóbbiakat is hevesen támadták (erről bővebben itt olvashat). Míg az orosz elképzelés szerint a szír elnök az egyedüli, aki képes lehet a helyzet stabilizálására, és a rend újbóli felállítására, a nyugati országok Bassár el-Aszad távozását látják a konfliktus feloldásához szükséges első lépésnek. Ennek kapcsán Obama kifejtette, hogy az orosz megközelítés nem segíti elő a szíriai válság lezárását, sőt „a szír elnök támogatása csupán a konfliktus elhúzódását eredményezi”.

A moszkvai tárgyalások után, csütörtökön Putyin bejelentette, hogy kész szorosabban együttműködni az Egyesült Államok által vezetett koalícióval, és meghallgatni partnerei véleményét a következő légicsapások célpontjait illetően. Három területen sikerült megegyezésre jutniuk a feleknek: információcsere, szervezettebb kommunikáció, illetve a légicsapások közös koordinációja. Putyin továbbra is hangsúlyozta azonban, hogy a szír elnök sorsáról a szíreknek kell dönteniük, ebben a kérdésben tehát nehéz lesz mind a két félnek megfelelő megoldást találni. Amerikai biztonságpolitikai szakértők szerint azonban ez nem ok az aggodalomra, hiszen Oroszországnak nem sok nemzeti haszna származik abból, ha Aszad marad az ország élén, míg Washington számára sem jelent egyértelmű hasznot, amennyiben távozásra kényszerítik. Viszont az mindkét ország érdekében áll, hogy elkerüljenek egy orosz-amerikai összeütközést.

Koppány Mátyás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »