Komoly bajba került a CIA

  • El Salvadort polgárháború sújtotta 1980 és 1992 között.
  • A kormány és a baloldali gerilla csoportok harca számos áldozatot követelt.
  • A múlt hét folyamán emberi jogi sérelmek dokumentációját tároló adathordozók tűntek el a Washingtoni Egyetem Emberi Jogi Központjából (UWCHR). – tudósított a The Guardian

Az eszközök az el salvadori polgárháború túlélőinek tanúvallomásait tartalmazták többek között, és az után veszett nyomuk, miután az UWCHR jogi eljárást kezdeményezett a CIA ellen. Az emberi jogi csoport szerint a hírszerzési ügynökség olyan iratok létezését titkolta el, melyek információval szolgálnak egy Egyesült Államok által támogatott, mészárlásokban, halálosztagokban és eltűnéses esetekben érintett katonai vezetőről.

Az ellopott adatok a polgárháború kapcsán folytatott nyomozáshoz köthetőek. A vérontásnak mintegy 75,000 halálos áldozata volt. Ezen kívül 8,000-en tűntek el és 1 millióan veszítették el az otthonukat. Az esetek túlnyomó többségében e bűntények az Egyesült Államok által támogatott katonai vezetőknek tulajdoníthatóak, kiknek célpontjában a civil lakosság azon része állt, amely feltehetően baloldali gerilla mozgalmakkal szimpatizált.

Mivel az elkövetők a polgárháború lezárását követően amnesztiát kaptak és ez által nem kellett bíróság elé állniuk, az áldozatoknak nem maradt más választásuk, minthogy különféle emberei jogi szervezetek segítségével tárják fel az igazságot. A CIA megtagadta az együttműködést, amikor az UWCHR a munkájához releváns dokumentumok kiadását kérte, azok bizalmas mivoltára hivatkozva. Ebből kifolyólag, az emberi jogi csoport az információ szabadságának gátolására hivatkozva október elején bíróság elé vitte az ügyet.

Az UWCHR irodájából ezt követően eltűnt dokumentumok esetét jelenleg a washingtoni rendőrség vizsgálja.

Deák Alexandra

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »