Németországban felszámoltak egy embercsempész hálózatot

Nagyszabású razziával felszámoltak egy nemzetközi embercsempész hálózatot szerdán Németországban.

Az akcióban a szövetségi rendőrség 571 munkatársa vett részt a tartományi rendőrségek támogatásával, két ügyész vezetésével. Három tartomány – Alsó-Szászország, Baden-Württemberg, Észak-Rajna-Vesztfália – összesen 24 városában és településén tartottak házkutatásokat, illetve vettek őrizetbe embereket iparszerűen végzett embercsempészet és okmányhamisítás gyanújával.

A gyanúsítottak főleg szíriai és libanoni állampolgárok beutazását szervezték. Hamis úti okmányokkal, németországi tartózkodásra feljogosító, hamisított papírokkal látták el ügyfeleiket, és többnyire légi úton utaztatták be őket. Cserébe fejenként akár 10 ezer eurót is elkértek a hildesheimi ügyészség és a szövetségi rendőrség hannoveri igazgatóságának közös közleménye szerint.

A hatóságok 17 ember ellen indítottak eljárást. A hálózat vezetője egy 24 éves, esseni illetőségű férfi, sajtóhírek szerint egy Essenben megtelepedett libanoni klán tagja. A razziában a rendőrség különleges bevetési egységének több  különítménye is részt vett, mert több gyanúsítottat különösen veszélyes személyként tartanak számon. A házkutatásokon lefoglaltak egyebek mellett kardokat, bozótvágó késeket és kézilőfegyverhez való lőszert.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »