Jóváhagyta az ajatollah a nukleáris megállapodást

  • Formálisan is beleegyezését adta Ali Khamenei, Irán legfőbb vallási vezetője az idén júliusban véglegesített nukleáris megállapodás véghrehajtásához
  • A hivatalos nemzeti ratifikációs eljárásokat követően október 18-án hirdették ki a felek a dokumentumot
  • Szavait beárnyékolják az elmúlt napokban végrehajtott ballisztikus rakétakísérletek, amit az USA az ENSZ BT elé terjesztett.

Megérkezett az iráni ratifikációs folyamat végső láncszemének számító ajatollah jóváhagyása a perzsa állam, illetve az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Németország és az EU által július 24-én aláírt nukleáris megállapodásra. Miután mind az iráni parlament (medzslisz) többsége (161:59 arányban, 13 tartózkodással), mind pedig az Őrzők Tanácsa megszavazta a szerződést beiktató törvényt. Eddig az iráni belpolitika formális vezető hatalmának, Khameneinek az áldása állt az implementáció útjában. Noha a legfőbb vallási vezető a hónapokon át tartó tárgyalási folyamat során többször is hangot adott szkepticizmusának és gyanakvásának a nyugati hatalmakkal történő megegyezéssel kapcsolatban, lépése – a mindenkori elnök döntései feletti befolyásából kifolyólag – nem okozott meglepetést.

A Nyugattal történő kiegyezést, ezzel pedig a szankciók eltörlését 2013-as megválasztásakor legfőbb ígéreteként hangoztató Hasszan Rohani elnöknek címzett levelében Khamenei ugyanakkor – részben a „kötelező” retorikai köröknek eleget téve – hangot adott a többi részes féllel, különösképp az Egyesült Államokkal szembeni bizalmatlanságának. Megfogalmazott feltételei között szerepel továbbá az iráni atomprogram fegyveres kiterjesztését érintő vizsgálat lezárása, illetve az ezzel összefüüggésben bevezetett bi- és multilaterális szankciók azonnali eltörlése – amelyet az USA fokozatosan, Teherán együttműködési hajlandóságával arányosan kíván végrehajtani -, mielőtt Irán teljesítené a birtokában lévő magas dúsítottságú uránkészleteinek megszabott leépítését. Hasonlóképp elutasítja és a megállapodás semmisségével egyenlőnek tekinti az esetlegesen újonnan bevezetendő bármilyen, akár emberi jogokkal összefüggő büntető intézkedéseket.

Schlett Bálint Gergő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »