Élre ugrott a menekültkérdés

Két év alatt a menekültválság az unió legkomolyabb problémájává vált a 28 tagállam lakossága szerint. Az Eurobarometer szeptemberi felmérése alapján az összlakosság 47 százaléka szerint ez a legsúlyosabb probléma, míg 2 éve átlagosan csak 14 százalék vélekedett így.

Alaposan megváltozott Szlovákia lakosságának a véleménye is a menekültkérdésről. 2013-ban még mindössze 3 százaléknyian tartották ezt problémának, néhány héttel ezelőtt viszont már a lakosság 49 százaléka vélte úgy, hogy a menekültek súlyos problémát jelentenek az országnak.

Kelet és Nyugat

Az uniós tagállamok között azonban jelentős eltérések mutatkoznak, a legtöbben általában az úgynevezett frontországokban és a célországokban tartják ezt jelentős problémának – Málta 83%, Olaszország 67%, Magyarország 65%, Görögország 63% –, míg a másik oldalon azok az államok állnak, amelyeket ez kevésbé érint. Vannak azonban meglepő adatok is, például Csehországban, amely nem fekszik a menekültek útvonalán, 69 százaléknyian tartják súlyos gondnak a témát, Horvátországban és Franciaországban viszont csak mindössze a lakosság 28 százaléka tart ettől a kérdéstől. Jelentős különbségek vannak a lakosság által elfogadható megoldásokban is, mint ahogy abban sem teljes az egyetértés, hogy nemzeti vagy uniós szinten kell-e kezelni a kérdést, és milyen eszközöket használjanak. Teljesen más a a legális bevándorlók megítélése is, mindkét kérdésben a törésvonal a régi és az új tagállamok között húzódik.

Elutasított elosztás

A keleti tagállamok jobbára elutasítják a menekültek elosztását az unió tagállamai között. Míg az unió teljes lakosságának túlnyomó többsége – 78% – ért egyet ezzel az intézkedéssel, addig Szlovákia lakosságának csak 31%-a. Még nagyobb a különbség, ha a legnagyobb támogatókat, Németországot, Svédországot és Máltát hasonlítjuk Szlovákiához, ahol a menekültek újraelosztásának a támogatása sorrendben 97, 94 és 92 százalék. A volt szocialista országok az utolsó 10 helyet foglalják el, de az elosztást elutasítók aránya csak nálunk (60%) és Csehországban (61%) magasabb 50 százaléknál. Magyarországon például a lakosság 64%-a támogatja, és csak 27% ellenzi ezt.

A szlovák lakosság menekültellenességét Nagy József EP-képviselő (Híd) az idegenektől és az újtól való félelemmel magyarázza. Szerinte erősíteni kell az uniót, egységes külpolitikát és határvédelmi rendszert kell létrehozni. Vladimír Maňka EP-képviselő (Smer) viszont azzal magyarázza, hogy az emberek csak a kvótákról hallanak.

Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »