Erről szól valójában az amerikai elnökválasztás

Az amerikai elnökválasztást megelőző kampány fő célja, hogy a jelöltek szponzorokat, „donorokat” szerezzenek, akik támogatást és forrásokat nyújtanak számukra. A támogatásnak azonban ára van. Az óriáscégek és vállalatok, melyek hatalmas mennyiségű pénzeket biztosítanak a jelölteknek, cserébe minél hatékonyabb érdekképviseletet várnak el. Ingatlancégek, befektetésekkel foglalkozó mamutvállalatok kedvezőbb szabályozást és biztonságos jogi környezetet szeretnének, az olajban és gázban, energiaforrásokban érdekelt támogatók nagy beruházásokat, külföldi lehetőségeket, a lobbicsoportok az érdekeik megjelenését szeretnék biztosítani. Majd minden nyilatkozat, melyet az indulók tesznek, egy ilyen támogatói csoportnak szóló „kacsintás”, és kifejtik benne véleményüket, a megválasztásuk esetén képviselni kívánt politikát.

Ezt az elgondolást követve elmondhatjuk, hogy a kampány csupán az indulók mögött álló szakértői csoportok játéka, melynek lényege, hogy a donoroknak tetsző nyilatkozatok jelenjenek meg, amik biztosítják a támogatókat arról, hogy érdekeiket a megfelelő személyre bízták. A jelöltek jobb esetben rendelkeznek valamiféle elképzeléssel, hogy mihez kezdenek megválasztásuk után, de nem felejthetik el a kampány során mögöttük álló érdekcsoportokat és azok érdekeit is szem előtt kell tartaniuk.

Jeb Bush, az olajipar barátja

A jelölteknek ezért nagyon meg kell válogatniuk a szavaikat, hogy mit, mikor és hogyan mondanak. Ezzel persze bátran lehet játszani. Jeb Bush is hasonlóan vélekedik, mikor a jövőt és az energiaszektort érintő véleménye kerül szóba. Legutóbbi nyilatkozata szerint eltörölné a nyersolaj exportjára vonatkozó 1970-es tiltó szabályozásokat, támogatná a Keystone XL – Kanadát és USA-t összekötő olajvezeték megépítését. Ez némiképp meglepő volt azok után, hogy korábban hangot adott aggályainak, miszerint a klímaváltozás egy valós jelenség, és az emberiség nagyban hozzájárul az éghajlatváltozáshoz. Ezeket a korábbi kijelentéseit azonban ezúttal nem ismételte meg, ezzel zavarba hozva az őt, mint potenciális elnökjelöltet támogatni kívánó zöld szervezeteket. Míg a republikánus párt profiljába jobban illeszkedő, az olajban és gázban érdekelt vállalatokat támogató megnyilvánulásai biztosítják számára a párt hagyományos támogatóinak bizalmát, az előválasztásokat követően megjátszhat a környezetvédőknek is jobban tetsző hangnemet.

Bush szeptember végén nyilvánosságra hozott, energiaszektort érintő tervezetének főbb pontjai a következőek: több, és nagyobb olajfúró beruházás, a jogszabályi környezet kedvező irányba való elmozdítása, melynek kapcsán a túlszabályozás káros következményeit hangoztatja, ami szerinte az elektromos áram árának növekedését vetíti előre. A nyersolaj exportját tiltó szabályok eltörlésével munkahelyeket teremtene, 2-3 év távlatában lenyomná a benzin árát is. A Keystone XL olajvezeték megépítésének támogatása további munkalehetőségeket teremtene, a GDP-t háronmilliárd dollárral növelné.

A demokratáknál is hasonló a helyzet

Az olaj- és gázipar meghatározó vezetői a demokrata oldalról is találtak olyan jelöltet, aki kész zászlajára tűzni a nekik kedvező célokat, Hillary Clinton személyében. Az elmúlt három hét eseményeit megvizsgálva ez a döntés elhamarkodottnak is bizonyulhat, Bill Clinton volt amerikai elnök feleségének kijelentéseit tekintve. Hillary ugyanis a sarkvidéki offshore fúrásoktól kezdve a nyersolaj exportján át a már említett Keystone XL csővezeték megépítéséig rendre egyre elutasítóbb hangot üt meg. Kiemelte a klímaváltozás nyújtotta fenyegetéseket, és az új beruházások helyett a nemzet már meglévő energia-rendszereinek megerősítését látja célravezetőbbnek. Azt, hogy ezen kinyilatkoztatások Clinton politikájában bekövetkező éles fordulatot jelentenek, vagy csupán átmeneti hatályúak, most még nehéz eldönteni.

Érdemes megemlíteni, hogy korábban több, a Keystone csővezeték megépítését támogató környezeti vizsgálat és hatástanulmány is Clinton felügyelete alatt zajlott, ennek fényében valószínűsíthető, hogy mostani „arculatváltásával” csupán a környezetvédő csoportok támogatását kívánja megszerezni. Hillary Clinton energiaszektort érintő reformtervezete – mely két nagy célkitűzést fogalmaz meg: több mint félmilliárd napelem telepítését, és elég megújuló energia termelése minden háztartás számára az Egyesült Államokban – szintén bővelkedik hangzatos kijelentésekben és hatásvadász szlogenekben. „Én csak egy nagyszülő vagyok két szemmel és józan ítélőképességgel” kezdetű promóciós videójában sok szót ejt a megújuló energiaforrások szükségességéről, illetve az ezekben rejlő befektetési lehetőségekről.

Hogy miről nem esik egy szó sem? A gáz, szén, és olajkitermelésben érdekelt óriáscégek felelősségéről, az ezen cégek munkáját érintő korlátozásokról. Ez érthető, hiszen mégsem akarja elidegeníteni ezen csoportokat, csupán a vita mindkét oldaláról szeretne donorokat biztosítani magának. Kijelentéseinek az érintett ágazatok vezetői egyelőre nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, úgy vélik, ezek csak átmeneti elhatározások, melyek a verseny kiéleződésével meg fognak változni, az ő javukra.

Az energiaszektor kapcsán mindig aktuális téma a nyersolaj export, az alternatív energiaforrások nagyobb arányú alkalmazása, az olajkorszak válsága, a klímaváltozás. Ezeket a kérdéseket az Egyesült Államok jövőbeli elnökének tüzetesen meg kell vizsgálnia, és kielégítő választ kell találnia a kihívásokra. A jelöltek jelen pillanatban azonban csak eszközökként tekintenek ezekre a problémákra, melyekkel szavazatokat szerezhetnek, és megelőzhetik ellenfelüket. Amennyiben több szavazatot és támogatást remélhetnek a másik oldalról, készek lesznek álláspontjuk megváltoztatására, hiszen számukra ez az egész csupán a számok játéka. Aki nagyobb támogatói sereget tud maga mögött, az nyer.