Törvény szabályozza majd a kábítószer árát

  • Az uruguayi kormány az elmúlt hetekben  két nagyvállalatnak adott engedélyt a marihuána törvényes termesztésére.
  • A 22 pályázó közül a hazai és külföldi tőkével egyaránt rendelkező Simbiosis és Icorp pályázata részesült kedvező elbírálásban – jelentette be Juan Andrés Roballo, a Nemzeti Kábítószer Igazgatóság (Junta Nacional de Drogas, JND) elnöke.
  • A termesztési folyamat az állami hatóságok felügyelete alatt fog zajlani, végcélja pedig a gyógyszertári forgalmazás lesz, a jövő évtől kezdődően.
  • A vállalatok éves szinten legfeljebb két tonna kannabisz előállítására kaptak engedélyt, aminek piaci ára a várakozások szerint kicsivel több mint egy dollár/gramm körül fog mozogni.

A törvényt, mely dekriminalizálja a marihuána termesztését és kereskedelmét még José „Pepe” Mujica elnöksége (2010-15) alatt fogadtak el 2013 decemberében, ám gyakorlati megvalósítása, a 2014-es választási kampány következtében, akkor meghiúsult. Vázquez elnök azonban az utóbbi hetekben ismét napirendre helyezte a kérdést, amit ezúttal konkrét lépések követtek.

Roballo szerint a cégekkel való megállapodás jelentős szerepet játszik a 2013-as törvény végrehajtásában, aminek célja a kannabisz-fogyasztás szabályozása mellett a drogkereskedelem és a szervezett bűnözés elleni fellépés. Ezzel egyidejűleg a nyilvánosság széleskörű tájékoztatása érdekében a kormány propagandát indít, ami a kábítószerhasználat káros hatásaira hívja fel a figyelmet. A JND elnöke arra is rámutatott, hogy az új politika az egészségmegőrzést is promótálja az illegális kábítószer-kereskedelem visszaszorításán keresztül, valamint összhangban áll a nemzetközi emberi jogi szabályozásokkal.

Uruguayban a korábbiakban nem ütközött törvénybe a narkotikum személyes fogyasztása, de termesztése és áruba bocsájtása igen. A reformszabályok értelmében azonban három opció közül választhatnak a marihuána kedvelői, a nyilvántartási rendszerben történő regisztráció után: legfeljebb hat palánta nevelése saját háztartásban, amiből évente 480 grammnyi anyag felhasználása engedélyezett; vagy havi 40 (heti 10) gramm megvásárlása a patikákban; vagy, egy úgy nevezett „kannabisz klub” fenntartása, mely maximum 45 főből áll és legfeljebb 99 palántával rendelkezik, tagjai pedig hetente, fejenként 10 grammot fogyaszthatnak a termesztett mennyiségből.

A 2014-es választási időszak kritikusnak bizonyult a marihuána reform jövőjét illetően, mivel a kérdésről alkotott politikai nézetek jelentősen eltérnek. Az elnöki tisztséget végül elnyerő Tabaré Vázquez, korábbi kormányzása idején (2005-2010), többek között a dohányzás ellenes megszorító intézkedéseiről vált ismertté, a jelenlegi ciklusban pedig az alkohol fogyasztás szabályozását tűzte ki célul. Jelöltként aggasztotta a Mujica-kormány drogpolitikája, ám nyilatkozataiban megerősítette, hogy tiszteletben fogja tartani a már elfogadott törvényt. Ezzel együtt azt is hozzátette, hogy alapos kivizsgálásnak veti majd alá társadalmora gyakorolt hatásait, és ha szükségesnek látja, azonnali hatállyal módosítja majd.

Bár a gyógyszertári forgalmazás csak 2016-ban veszi kezdetét, ezzel az intézkedéssel Uruguay az első állam a világon, amelyik a marihuána-termesztést nemzeti szinten szabályozza, maga mögé utasítva a kontinens többi országát is. Chilében kizárólag orvosi célból engedélyezett a használata, míg Kolumbiában törvényjavaslat dekriminalizálja a termesztést saját részre, ám a kongresszus a gyógyászatban való felhasználást vitatja, melyet azonban maga Santos elnök is támogat. Argentínában a jelenlegi kabinetfőnök, Aníbal Fernández indítványozott egy törvényjavaslatot, ami szintén előirányozza a saját célú előállítás legalizálását az ország határain belül, ám elfogadása eddig kormányzati ellenállásba ütközött.

A dohányzás és az alkoholfogyasztás szigorú szabályozása ellenére Uruguay liberális arca nem csak a kannabisz legalizálása által mutatkozott meg az utóbbi években: a Mujica-kormány 2012-ben először az abortuszt, majd egy évvel később az azonos neműek házasságát is lehetővé tette állampolgárai számára.

Deák Alexandra

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »