Ez tönkreteheti az egész olimpiát

  • A nyomornegyedek ma egyet jelentenek a bűnözéssel, amit speciális rendőri egységekkel kívánnak visszaszorítani
  • A bűncselekményekbe egyre több gyermeket vonnak be
  • Az illegális fegyverhasználat a feketepiac virágzása miatt fokozatosan terjed
  • A börtönök leterheltsége is egyre nő, amely lázadásokhoz vezet

A nagymértékű bűnözés alapja

A Brazil Földrajzi és Statisztikai Intézet (IBGE) tájékoztatása alapján az országban 6329 favela, azaz nyomornegyed volt 2011-ben. A legtöbb São Paulo államban található: ott épült fel a favelák 23,2 százaléka, ezt követi 19,1 százalékkal Rio de Janeiro állam. A nyomornegyedek mindennapjaihoz hozzátartozik a bűnözés: ami többnyire a drogkereskedelmet és az emberölést jelenti.

A bádogvárosokban uralkodó embert próbáló körülmények közé születő gyermekek hamar dolgozni kényszerülnek a túlélés érdekében, és sajnos legtöbbször a drogkereskedők, és a prostitúció áldozataivá válnak. Egész Latin-Amerikában itt a legsúlyosabb az utcagyerekek problémája. Az utcán élő és dolgozó fiatal lányok többsége prostitúcióból tartja fenn magát. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Rio de Janeiróban nem ritka, hogy a kábítószerrel kereskedő bandák hatéves gyerekeket alkalmaznak futárként vagy őrszemként, akiknek aztán droggal fizetnek. A rendőrség szélmalomharcot vív a favelákat irányításuk alatt tartó drogbárókkal: ha sikeresnek bizonyul is egy-egy akciójuk, az gyakran civil áldozatok árán valósul meg, és aligha tesz kárt a kiterjedt és befolyásos szervezetekben. 2015 áprilisában, miután az egyik razzia során egy tízéves kisfiú is áldozatul esett, óriási tüntetést rendeztek. Hozzájárulhatott továbbá a nagy mértékű bűncselekmény-elkövetéshez az a kérdéses probléma is, hogy a korrupció társadalmilag kódolt-e a brazil társadalomban, avagy a kormányzat szintjéről szivárgott le” a társadalom szintjére.

Bűncselekmények magas száma

A korábban már a politikai élet egyfajta velejárójaként említett korrupció mellett Brazíliában az olyan bűncselekmények is mindennaposak, mint a gyilkosság, emberrablás, prostitúció, drogcsempészet, kalózkodás, illegális fegyvertartás és fegyverkereskedelem, gyermekprostitúció, rabszolgatartás, autóeltérítés, bandabűnözés vagy a gyermekmunka. Brazília számos esetben a kategóriákra bontott bűncselekmények egy-egy szegmensét vizsgálva világviszonylatban is a legmagasabb elkövetési arányszámmal rendelkezik.

Brazília és egész Latin-Amerika számára egyre súlyosabb kihívást jelent a szervezett bűnözés, a társadalmi erőszak mértékének növekedése, valamint a könnyűfegyverek rendkívüli elterjedése. Az állami köteléken kívüli csoportok (gerillacsapatok, drogdílerek, bandák) széles köre jut könnyűfegyverekhez a feketepiacon. Az utcai erőszak egyik forrása a bandaháborúk, amely Brazíliára (Salvador, Honduras és Guatemala mellett) fokozottan jellemző. 2014-ben – abban az évben, amelyben Brazília elnyerte a 2016-os nyári Olimpiai Játékok rendezésének jogát – összesen 58 559 ember vesztette életét erőszakos bűncselekményt áldozataként. Ez naponta 160 halálesetet jelent az egész ország területét és népességét tekintve. Több mint kétezer ember rablótámadás közben hunyt el, a felmérés szerint pedig a rendőrök által okozott halálesetek száma második helyen áll a halálozási okok listáján. A második legtöbb bűncselekmény Rio de Janeiro államban volt, ahol az olimpiai város is található. Itt ugyan 13,3%-kal kevesebb volt az erőszakos halálesetek száma, mint 2013-ban, de még így is 5719 főre rúgott.

Börtönállapotok

Rio de Janeiro vezetése 2008-ban indított harcot a favelák kábítószer-kereskedelme ellen. Csaknem negyven speciális rendőrségi egységet állítottak fel. Ezek razziáznak a nyomornegyedekben, ahol több mint másfél millió ember él, és amelyekben harminc éve uralkodnak a drogbárók. Habár működésük nem minden tekintetben kritikamentes, az igazságszolgáltatás feladata, hogy egyértelműsítsék a bűncselekmények listáját, fejlesszék a rendőrségi vizsgálatok, nyomozások menetét, és megfelelően szankcionáját az elkapott bűnelkövetőket.

Az elnök, Dilma Rousseff nyilatkozatában elmondta, az olimpia sikeressége a szervezés hatékonyságán, valamint a biztonság kifogástalanságán áll vagy bukik majd. A probléma az, hogy még ha sikerül is elérni a rendkívül hatékony igazságszolgáltatást, és felszámolni – de legalább is jelentősen visszaszorítani – a bűnözést az országban; akkor felmerül a brazíliai börtönök túlzsúfoltságának kérdése, amely további rendkívüli horderejű intézkedéseket kíván. A brazil börtönökben ugyan is szintén az erőszak és a bandák uralkodnak. Az egyik legkeményebb körülményekkel rendelkező büntetés-végrehajtási intézet a Pedrinhas, ahol az őrök csőre töltött puskákkal járőröznek, és ahol nem ritkák a lefejezések és a csonkítások.

A Paraná állambeli Londrina börtönben pedig a héten lázadás tört ki, amely során a felkelők tíz rabtársukat túszként tartják fogva. A lázadó rabok még nem közöltek semmilyen listát a követeléseikről, viszont a felkelésnek már több sebesültje van. Egy emberi jogi szervezet szerint nemrég a börtön embertelen körülményeiről tettek panaszt a fogva tartottak, az említett szervezet szerint a Londrina-ban 1140 személy raboskodik, míg az épület kapacitása csak 928 fő elhelyezését teszi lehetővé.

Gál Jolán

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »