Szokatlanul izgalmasnak ígérkeznek a tanzániai választások

  • Október 25-én kerül sor a független tanzánia ötödik általános választásaira
  • A híresen stabil belpolitikájú ország szokatlanul mozgalmas időszak elé néz
  • A szövevényes politikai játszmák ellenére nincs veszélyben a béke, és a kampány izgalmai ellenére az eredmény is borítékolható.

Október 25-én nagy napra virrad Tanzánia országa, ugyanis a többpártrendszer 1992-es visszaállítása óta ötödik alkalommal általános választásokra fog sor kerülni. Ennek keretében több mint 24 millió regisztrált szavazó választhatja meg önkormányzati és parlamenti képőviselőjét, valamint az ország új elnökét – a jelenlegi elnök, a Chama Cha Mapinduzi (CCM) képviseletében uralkodó Jakaya Kikwete betöltötte az alkotmány által engedélyezett két mandátumát, így mindenképpen új ember kerül majd a vezetői székbe (szerencsére ő nem ragaszkodik a bársonyszékhez). És már azt is sejteni lehet, hogy ki lesz az, hiszen az ország politikai porondját több évtizede uraló CCM hosszú hónapok vitája és tárgyalása után végül Kikwete munkaügyi miniszterét, John „Herkules” Magufulit (azért a becenév, mert egyik kampányrendezvényén fekvőtámaszokat nyomott annak bemutatására, hogy nincs gond a fizikumával) választotta jelöltjének – a párt népszerűségéből kiindulva nem kétséges, hogy csak győzelmének mértéke a kérdés.

Mondhatjuk ezt még annak ellenére is, hogy a CCM jelöltségéért folytatott küzdelemben Magufuli legnagyobb vetélytársának számító, komoly korrupciós ügyekbe is keveredő Edward Lowassa egykori miniszterelnök veresége után azonnal elhagyta a CCM-t, hogy egy ellenzéki párthoz, illetve szövetséghez csatlakozzon, amely így most értelemszerűen a CCM legnagyobb kihívójának számít. Az UKAWA néven ismert szövetségről van szó, amelyet Lowassa pártja, a Chama Cha Demokrasia na Maendeleo (CHADEMA) mellett a Polgári Egységfront, a Nemzeti Demokratikus Liga és a Nemzeti Egység a Fejlődésért és Reformért – Mageuzi mozgalmai alkotnak. Az előzetes közvélemény-kutatások egyébként mutatják is azt a veszteséget, amelyet a CCM szenvedett el Lowassa kiválásával, hiszen az Ipsosnál vagy a Twawezánál is mindössze 60 százalék körüli szavazati arányt jósolnak Magufulinak, aminél a CCM mint párt jelentősen jobb eredményre számíthat a parlamenti voksoláson. A 239 székből a kormánypárt jelenleg 185-öt foglal el, a CHADEMA a Polgári Egységfronttal holtversenyben másodikként 24 helyet birtokol, és várhatóan ez az arány meg fog maradni a szavazás után is.

A nyár óta szárnyaló kampányban a jelöltek (itt főként Lowassára és Magufulira gondoljunk) mindent megtettek, amit csak lehetett, a közösségi médiában is támadást indítottak a szavazatokért és a szokásos ígérethalmazt is bevetették. Lowassa ingyen oktatást és kánaánt ígért Tanzániának, Magufuli olcsó állatgyógyászati készítményeket és munkaügyi szabályok felülvizsgálatának lehetőségét is felvetette a szavazatokért folytatott küzdelemben, hogy a Twittert elárasztó fekvőtámaszos képeiről ne is beszéljünk – persze a szokásos, a munkanélküliség, a szegénység és korrupció felszámolását kilátásba helyező szónoklatokról ne feledkezzünk el, azok szinte kötelező körök minden jelölt számára.

Összességében tehát egy tiszta és erőszakmentes voksolásra számíthatunk, ahol a döntést valószínűleg a szavazók pénztárcája, azaz a gazdasági kérdések fogják meghozni. Eljött az idő, hogy a komoly természeti kincsekkel bíró Tanzániában végre a szegény rétegekhez is jusson a bevételekből (gondok vannak a vasútvonalakkal, az áramellátással stb.), de legalábbis létrejöjjön az az üzleti környezet, ahol végre nem az állam biztosítja a munkát és az ellátásokat, hanem a privát szektor is segítheti a lakosság felemelkedését és a középosztály bővülését. Ha jóslatokba kellene bocsátkozni most, két héttel a választás előtt, akkor azt mondhatjuk, hogy a CCM-hez köthető, komoly korrupciós vádakkal támadott Lowassának nem lehet komoly esélye Magufuli ellen, akit ugyan a régi, bürokrata pártrendszer vesz körbe, de mégis új, elismert arcnak számít, akitől talán még remélhető valami változás a jövőre nézve.

Mindennapiafrika.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »